Ugrás a tartalomra

Ki ismeri fel? - videóval

Létrehozva
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Getty Images

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/3007/2024. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető július 2-án 10 óra után egy miskolci üzletből élelmiszereket tulajdonított el, több mint 50 ezer forint értékben.

Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a videón, illetve a fotón látható elkövető személyazonosságának a megállapítása.



A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a felvételeken látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon.

Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - FC Hatvan
Győzelemmel búcsúztak
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az évad utolsó meccsét játszotta. Az FC Hatvan gárdáját fogadta a DVTK II F4R együttese.
véradás
Véradási időpontok Miskolcon és Borsod megyében
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több helyszínen szervez véradást jövő héten is az Országos Vérellátó Szolgálat.
A világ egyik legismertebb utazási magazinjában Miskolc
MiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroSzabadidőKörnyezet
A brit magazin 2026-os Green List válogatásában helyet kapott a borsodi megyeszékhely, illetve Bodrogkeresztúr is.
Kánikula jön pünkösdkor
Miskolc
Vasárnap is a napsütésé lesz a főszerep.