Ugrás a tartalomra

Rendőrségi eljárás indul a balesetet okozó lovak gazdája ellen

Létrehozva
Úgy tűnik, lesz következménye az éjjeli lovas balesetnek.

Ahogy arról lapunk az elsők között beszámolt, közúti közlekedési baleset történt hétfő éjjel 1 óra magasságában a 26-os főút 10-es kilométerszelvényében, Sajószentpéter és Sajóbábony között. Három lovat gázolt el egy autó – információink szerint azonban több állat is elkóborolt egy közeli tanyáról, ez a három azonban el is pusztult az ütközés következtében.

Míg a Miskolc irányába közlekedő autó sofőrje kirepült a járműből, a csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszta – utasa azonban a gépkocsiban rekedt, őt a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A balesetről megosztott hír olvasóink körében nagy felháborodást váltott ki a közösségi médiában. Többen jelezték, hogy nem a mostani volt az első alkalom, amikor az említett tanyáról elkóboroltak lovak. A gazda felelősségét is sokan firtatták.

Nos, Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság büntetőeljárást kezdeményez a lovak gazdájával szemben foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt.

Ez is érdekelhet

Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.
Képgaléria
A pálinkafőzés titka
Mitől lesz jó a pálinka? – Az üst mélyén kerestük a titkot
MiskolcGasztroSzabadidő
Javában tart a párlatfőzés szezonja. De vajon mitől lesz igazán jó egy pálinka? Elég hozzá a jó gyümölcs, vagy a főzésen is múlik minden? A Szirmai Pálinkaházban jártunk, ahol Bencs Tivadar pálinkafőző mester segítségével jártunk utána a pálinkafőzés titkainak.
Képgaléria
Képzőművészeti pályázatot hirdettek az Ars Sacrára
MiskolcKultúraEgyház
Péntek, 16 óráig várják a grafikákat, festményeket és kisplasztikákat a Feledy-házban, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál képzőművészeti pályázatára.