Ugrás a tartalomra

Nem tágít a hőség

Létrehozva
Napos idő, harmincöt fok, kevés felhő, még kevesebb csapadék: kánikula.
Kép
Fotó: Mocsári László

A HungaroMet Nonprofit Kft. előrejelzése szerint szerdán este a gomolyfelhők fokozatosan ellaposodnak, a csapadékgócok megszűnnek, éjszakára a legtöbb helyen kiderül az ég. Amint írják, csütörtökön is napos időben lesz részünk többnyire kevés felhővel, és legfeljebb egy-egy helyen lehet csapadék.
    
Az északkeleti szél napközben a keleti tájakon időnként megélénkül, emellett zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg erős vagy viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 31 és 35 fok között alakul.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.