Ugrás a tartalomra

A miskolci árvíz áldozataira emlékeztek

Létrehozva
Közel háromszáz ember életét követelte a Szinva patak áradása az 1878-as miskolci árvíz alkalmával.
Kép
Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere elhelyezi koszorúját az emlékműnél / Fotók: Mocsári László

Az 1878. augusztus 31-ei nagy miskolci árvíz 146. évfordulója alkalmából az áldozatokra emlékezett, Miskolc önkormányzata augusztus 30-án, pénteken reggel a Szent Anna téren található emlékműnél. 

- A legújabb kori magyar történelem egyik legpusztítóbb árvize sújtotta Miskolcot 1878. augusztus 31-én, amikor a Szinva patak áradása közel háromszáz ember életét oltotta ki. Ez az árvíz nem előzmény nélküli volt a város történetében. Miskolcot korábban már 1691-ben és 1845-ben is halálos áldozatokat követelő áradások érték. Ennek ellenére, a város terjeszkedése során továbbra sem fordítottak elegendő figyelmet a szabályozatlan patakok jelentette veszélyre – mondta ünnepi beszédében Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. kommunikációs és marketing ügyintézője. 

Hozzátette, hogy a patakok medréhez közel emelt épületek akadályozták a víz természetes lefolyását és árvíz esetén torlaszként is szolgáltak, ezzel súlyosbítva a helyzetet. 

Kép
Tamás Krisztián idézte fel az árvíz napját

- A rendkívül csapadékos nyár végén augusztus 30-án este egy kiterjedt viharzóna érkezett Miskolc környékére. A heves zivatarok és felhőszakadások néhány óra leforgása alatt hatalmas csapadékot zúdítottak a városra. A Bükk hegységből érkező víztömeg gyorsan felduzzasztotta a Szinva és a Pece patakokat, amelyek éjfél környékén kiléptek medrükből. A megáradó víz akadálytalanul sodorta el az útjába kerülő hidakat, malomgátakat és házakat, miután rövid ideig megakadt bennük – idézte fel. 

Beszámolt róla, hogy Miskolc belvárosában az ár percenként fél métert emelkedett és olyan területeket is elöntött, amelyeket korábban biztonságosnak hittek. A vízszint néhol elérte a 4-6 métert. Az emberek pedig álmukból felriadva alig találtak menekülési lehetőséget. A mentéshez szükséges eszközök hiányoztak. A hatóságok tehetetlenül szemlélték a katasztrófa kibontakozását. Az ár néhány óra múlva visszahúzódott, de a pusztítás valódi mértéke csak pirkadatkor vált láthatóvá. 

Tudatta, hogy az árvíz letarolta a mai Madarász Viktor, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Palóczy László és Ady Endre utcákat. Romba döntötte a kórházat, a katolikus iskolát és a minorita rendházat. A város épületeinek több, mint a fele megrongálódott, közel hétszáz ház vált lakhatatlanná. Mindenfelé holttestek és állati tetemek hevertek. A katasztrófa 277 ember életét követelte Miskolcon, de ha a környékbeli települések áldozatait is számoljuk, ez a szám elérte a négyszázat. 

Kép
Koszorúzók

Koszorút helyezett el:
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere
A FIDESZ-KDNP Frakciószövetség nevében Hollósy András és Bajusz Gábor önkormányzati képviselők
A Mi Hazánk Mozgalom nevében Pakusza Zoltán és Tarnóczi Attila önkormányzati képviselők
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala nevében Dr. Kovács Petra hivatalvezető

Kép
A Szent Anna téren található emlékmű az emlékezés koszorúival

Ez is érdekelhet

Miskolci közgyűlés március 6-án. Fotó: Juhász Ákos
Változások a miskolci városvezetésben
Miskolc
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Bajusz Gábor
Bajusz Gábor lemond a frakcióvezetői megbízatásáról
Miskolc
Bajusz Gábor a közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Gazdikereső kutyákkal ismerkedtek a városházán
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Városgazda nem bízza a véletlenre, hogy az állategészségügyi telepen élő ebek gazdára találjanak, a kéthetente megrendezett teleplátogatások mellett most elindították az Office Dog Visit néven futó akciójukat is.
NKA Universitas Pécs - DVTK HunTherm Fotó: MKOSZ
Diósgyőr: 25 eladott labda...
MiskolcSport
A DVTK elkezdte a harcot a bajnoki aranyért. Az NKA Universitas Pécs vendége volt a DVTK HunTherm.