Ugrás a tartalomra

Nem csak pénzzel segítenék a Barlangfürdő újjáépítését

Létrehozva
Az elmúlt napokban vállalkozók és magánszemélyek felajánlották azt is, hogy munkájukkal, vagy tárgyi adományokkal segítenék a kármentesítést.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Ahogyan arról a minap.hu is beszámolt, hét eleje óta működik az a bankszámla, amelyet Veres Pál, Miskolc polgármestere és Tóth-Szántai József megválasztott polgármester egyeztetése után nyitott az OTP-nél az önkormányzat a Barlangfürdő újjáépítéséhez érkező pénzbeli felajánlások fogadására.

Nemcsak pénzbeli adományok érkeztek viszont, vannak, akik másképpen segítenének ahhoz, hogy az ikonikus fürdő ismét vendégeket fogadhasson. A városháza sajtóosztályának pénteki közleményéből kiderült: a Miskolci Fürdők Kft.-hez érkeztek olyan megkeresések is vállalkozóktól magánszemélyektől, akik munkájukkal, vagy tárgyi adományaikkal segítenék a kármentesítést. 

– A Miskolci Fürdők Kft. ezúton is köszöni a támogatási szándékot, és ezen felajánlások koordinálása érdekében létrehozta az alábbi e-mail címet: felajanlas@miskolcifurdok.hu. A Barlangfürdő vezetése arra kéri a felajánlást tevőket, hogy ezen a címen jelezzék szándékukat - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
MiskolcGazdaság
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.
Képgaléria
KÓStoló - válogatott vizsgakiállítás a Telekiben
Művészeti KÓStoló a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban
MiskolcKultúra
A Kós Károly építőipari és kreatív technikum és szaképző iskola legtehetségesebb fotósnak, grafikusnak és keramikusnak készülő tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás a Teleki Tárlat programsorozat keretében kedd délután.