Ugrás a tartalomra

Játékszín, rendel: Dr. Áma

Létrehozva
Pszichoanalízis a színpadon – igazi lélektani dráma érkezik Pókfonálon Miskolcra.
Kép

Szombaton a helyi teátrum bemutatja Alexandru Popa dráma- és forgatókönyvíró ötszereplős kamaradrámáját Pókfonálon címmel. A bukaresti művészszínháznak, a Bulandrának a vezető dramaturgja komoly alapanyagot tett le az asztalra: a történet az első perctől kezdve kíméletlenül követeli a néző figyelmét.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A középkorú férj az éjszaka közepén azzal fordul a félig alvó feleségéhez, hogy megtakarításait már átutalta, és azokat a papírokat is aláírta, amikre az asszonynak szüksége lehet a jövőbeni élethez – nélküle. Másnap ugyanis a férj még elviszi a kislányukat az iskolába, aztán örökre elvonul egy kolostorba. A feleség, miután meggyőződik róla, hogy férje nem viccel, kétségbeesésében felhívja magukhoz a barátaikat, ám kiderül, a másik pár kapcsolata sincs abban az állapotban, hogy a hajnali bejelentéshez hasonló kríziseket oldjanak meg.

Rusznyák Gábor rendező ízesíti ugyan az anyagot, de nem fűszerezi túl. A cselekmény egy pillanatig sem szökik ki a lakás falain kívülre. A letisztult, szinte jelképes díszlet is segít fókuszálni a figyelmet. A feszült szobadráma megmártózik a pszichológia gyógymedencéjében is, ám az önismeret már nem igazán segít a reumás kapcsolatokon, az okfejtések pedig nem minden esetben érnek célt.

A feszes történetvezetés mellett a kiváló színészi munka is szükséges a katartikus megérkezéshez. Összességében elmondható, olyan előadás érkezik szombat este a Játékszínbe, ami gyakran fog súlyos csendet hagyni maga után a nézőtéren.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?