Ugrás a tartalomra

Ünnepi gálaműsorral zárult az idei Szinva Örökség Napok

Létrehozva
Az ünnepi gálát a Mindszenti templomban tartották vasárnap késő délután.
Kép

Ahogy arról olvasóink értesülhettek: harmadik alkalommal rendezték meg a Szinva Örökség Napokat szeptember utolsó két hétvégéjén. A fesztivál idén is a kultúrára, a környezetvédelemre, a tudományra és a közösségi programokra épült. Ezúttal is voltak Szinva Örökség Séták, tudományos konferencia, horgászverseny, Szinva-takarítás, ünnepi koncert és filmvetítés is.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A vasárnapi rendezvényen Veres Pál leköszönő polgármester és Tóth-Szántai József hivatalba lépő polgármester köszöntőjét követően Juhász Ferenc pasztorális helynök osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Fedor Vilmos, a rendezvény alapítója is köszöntötte a közönséget. Verset mondtak a Miskolci Nemzeti Színház színművészei, Seres Ildikó és Fandl Ferenc. Ezt követően a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye következett: W.A.Mozart "nagy" g-moll szimfóniáját Medveczky Szabolcs vezényelte.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.