Ugrás a tartalomra

Lázár János: a kormány nem csupán a Barlangfürdő helyreállításában segítené Miskolcot

Létrehozva
Az építési és közlekedési miniszter csütörtökön érkezett Miskolcra, hogy a bő egy hónapja leégett komplexum újjáépítéséről egyeztessen a városvezetéssel. A bejárást követő sajtótájékoztatón Lázár János hangsúlyozta: a kormány szeretne ezen felül Miskolc távlati gazdasági fejlesztésében is megállapodni az itteni döntéshozókkal.
Kép
Horváth Csongor szeptember 12-i felvétele

Mint ismert, a tűz szeptember 6-án este a Barlangfürdő gyógyterápiás részén, az Aquaterpián keletkezett, zárás után. A lángokat több város tűzoltóegységei fékezték meg, de az utómunkálatok még szombat reggel is tartottak. Személyi sérülés nem történt, de az épület súlyos károkat szenvedett. Hogy pontosan mekkorát, azt most még nem tudni, hiszen jelenleg a szakértőkre vár, hogy ezt megállapítsák.

Megírtuk azt is, hogy a sajtó munkatársait szombat délelőtt tízre sajtótájékoztatóra várták a város és a fürdő vezetői, ahol Veres Pál akkori polgármester és az azóta már hivatalba lépett, megválasztott polgármester, Tóth-Szántai József hangsúlyozta: mindent megteszek annak érdekében, hogy mihamarabb újjá tudják építeni a város ékkövét.

Kép
A szeptember 7-i állapotok belülről (Fotó: Osztie Tibor)

A bejárást követően tartotta meg sajtótájékoztatóját Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Tóth-Szántai József polgármester, amit a Facebook-oldalunkon élőben követhettek.

Tóth-Szántai József elmondta: október elseji hivatalba lépésekor első teendői közt volt, hogy a kormány tagjainak a komplexum helyreállításának szomorú apropóján levelet írt. A polgármester szerint a kárbecslés és a biztosító társasággal való tárgyalás rövidesen olyan szakaszába ér, amikor a folyamatok felgyorsulhatnak. Éppen emiatt - ecsetelte a városvezető - hívták életre azt a kormányzati munkacsoportot, aminek fókuszában kifejezetten a Barlangfürdő van.

Lázár János úgy vélekedett, miután az évente idelátogató több százezer turista mellett legalább ekkora csapás érte a létesítmény dolgozóit, valamint a fürdő vonzerejét kiaknázó vendéglátóipari szereplőket, így a komplexum mihamarabbi újranyitására kell törekedni.

Ugyanakkor a miniszter utalt arra is, hogy a várossal való egyeztetés során el kell majd választani egymástól a helyreállítás és az újjáépítés kérdését: vagyis pontosan megállapítani, hogy mik azok a tűzesettől függetlenül is aktuálissá váló kapacitásbéli fejlesztések, amikre a több milliárdos beruházás keretében sor kerülhet majd. 

Lázár János a 2015-ös Modern Városok Programot felelevenítve kitért arra, hogy a kormány készen áll egy ahhoz hasonló megállapodást kötni a vármegyeszékhellyel az elkövetkező esztendőkre. Az építési és közlekedési miniszter végezetül leszögezte: az iparfejlesztés és útépítés lehet az a két fő csapásirány, melyben az állam stratégiai partnere lehet Miskolcnak.

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?
Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombaton hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.