Ugrás a tartalomra

Egy új gyomeltávolító gépet is hadrendbe állítottak az őszi nagytakarításon Miskolcon

Létrehozva
100 százalékban környezetbarát, vegyszermentes és csendes.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Hétfőn egy kétnaposra tervezett akciósorozattal folytatódott a miskolci őszi nagytakarítás, ezúttal az Újgyőri főtér környékét – a villamos- és buszmegállókat, az áruház és a szerszámközpont előtti teret, a körforgalmat és a Görög emlékmű környezetét – takarították, gyomtalanították a Városgazda munkatársai. Emellett az Andrássy Gyula utca mindkét oldalát is rendbe teszik a DVTK stadiontól a 10-es postáig hétfőn és kedden.

Ahogy arról beszámoltunk, bő egy hete jelentette be Tóth-Szántai József polgármester az egészen november közepéig tartó nagytakarítási programot. Az eddigi tapasztalatokat most Hollósy András alpolgármester összegezte az Újgyőri főtéren található szerszámközpontnál. Felidézte, hogy a terület alapú munka során egy-egy körzetre koncentrálnak, ide vonul ki a Városgazda több mint ötven fővel és közel húsz munkagéppel.

Kép

– Ennek köszönhetően sokkal rendezettebben tudunk haladni, így tisztábban is tudjuk tartani az adott területet – húzta alá.

Érdeklődésünkre azt is megosztotta, hogy „nagyon sok miskolci örül” annak, hogy „végre sokkal tisztábbak lesznek” a miskolci közterületek.

– Kapunk persze olyan jelzéseket is, hogy mit kellene még elvégezni. Nem lehetünk elégedettek, addig dolgozunk tovább, amíg egyetlen olyan terület is van, ami nem felel meg a miskolciak tisztaságérzetének. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az őszi nagytakarításba bevont 24 helyszín példaértékű legyen, de nemcsak ezeken az akcióterületeken dolgozunk, hanem külterületeken is – tette hozzá Hollósy András.

Kép

Az alpolgármestertől megtudtuk azt is, hogy hétfőn kezdték meg a munkát azzal az új gyomeltávolító géppel, amit nálunk vetnek be először Magyarországon. Szakértőktől megtudtuk, hogy a hosszú nyári kánikulai időszak nem kedvezett a közterületeken lévő gyepfélék növekedésének, a szárazságtűrő gyomféléknek azonban igen. Miskolc több területén a szilárd burkolatok között jelentősen elszaporodtak a gyomok, ezért az ellenük való küzdelemhez a Városgazda beszerzett egy akkumulátoros gyomeltávolító berendezést. A vegyszermentes gyomirtásnak köszönhetően nincs káros hatás az egyéb növény- és állatvilágra, nincs károsanyag-kibocsátás, ráadásul csendes is.

– Az ilyen innovatív megoldásokkal előre tudunk lépni. Miskolcnak a Bükk városának kell lennie – hangoztatta.

Kép

Hollósy András végül felhívta a figyelmet arra is, hogy a mindenszentek és a halottak napja közeledtével kiemelten kezelik a temetők és azok környezetének rendbetételét. Külön megemlítette a Törkölyösi és a Szent József temetőt, ahol közben járt az egyházaknál és az üzemeltetőknél.

– Bízom benne, hogy a közelgő kegyeleti ünnepekre ezek is méltó állapotba kerülnek majd – mondta.

Az őszi nagytakarítás további ütemterve (a Miskolci Városgazda tájékoztatása szerint):

október 30., szerda
Otthon tér és környéke (16. vk. Bartha György Imre)
Helyszín: Dr. Peja Győző emlékpark, Otthon tér és környéke, Dorottya utcai LÁÉV végállomás és környezete

október 30., szerda
II. János Pál pápa tér és környéke (18. vk. Bodor Márk, 17. vk. Dr. Hojnyák Dávid)
Helyszín: Árpád utca mindkét oldala a Kuruc utcától a Magyar Máltai Szeretetszolgálatig, Ady Endre Szabadidőközpont környezete, II. János Pál Pápa tér

november 4., hétfő
Lovagi tornák tere (17. vk. Dr. Hojnyák Dávid)
Helyszín: Vár utca, Lovagi Tornák tere és a melletti parkoló

november 5-6., kedd-szerda
Tapolca (14. vk. Bajusz Gábor)
Helyszín: Csónakázó tó és környéke, Tapolcai közpark, játszótér, pecsenyesor, Békás tó és környezete, Miskolctapolcai út mindkét oldala a nagy parkolóig

november 6., szerda
Tapolcai elágazás (5. vk. Alavári Zsuzsa)
Helyszín: Miskolc-tapolcai elágazás, Miskolctapolcai út -Csabai kapu mindkét oldala a kutyafuttatótól a Petneházy bérházakig, Testvérvárosok útja az Ifjúság úti elágazástól a kutyafuttatóig

november 7-8., csütörtök-péntek
Avas kilátó és környéke (7. vk. Fodor Zoltán)
Helyszín: Avas tetői sportpálya, Mendikás dűlő az Avas kilátóig, Avas kilátó környéke, a kilátó alatti sétány, Horváth-tetői játszótér

november 7., csütörtök
Avas városközpont (5. vk. Alavári Zsuzsa, 06. vk. Kozma Istvánné)
Helyszín: Szentgyörgy út mindkét oldala a Fényi Gyula tértől az Avasi Egészségügyi Központig

november 8. és 11., péntek és hétfő
Népkert (8. vk. Kavecsánszki Erzsébet)
Helyszín: Népkert, Országzászló emlékhely, Generali Aréna előtti tér, népkerti buszmegállók

november 11., hétfő
Megyei kórház – Katowice (1. vk. Klinga Dániel)
Helyszín: Szentpéteri kapunál az út mindkét oldala a vármegyei kórház előtt, a két buszmegálló, a Miskolci József Attila Könyvtár környéke, a Kórháztól a Szentpéteri kapu út mindkét oldala a Leventevezér utcáig, Romek Strzalkowski tér

november 12., kedd
Martin-kertváros, Szirma (02. vk. Czinkné Sztán Anikó, 3. vk. Barta Gábor)
Helyszín: Martin-kertváros Központ és környezete (a Kisfaludy Károly utca Franklin Benjámin utca kereszteződése), Szirma (a Miskolci utca és Mohostó utca kereszteződése és környezete)

november 12-13., kedd-szerda
Görömböly (4. vk. Berencsy Sándor Máté)
Helyszín: Görömbölyi Művelődési ház és környéke, Szolártsik tér

november 13., szerda
Pereces (15. vk. Pakusza Zoltán)
Helyszín: Perecesi buszmegállók és környéke, a városrész frekventált része

november 13-14., szerda-csütörtök
Komlóstető (14. vk. Bajusz Gábor)
Helyszín: Komlóstetői Általános Iskola és környéke, Ládi telep út ér környéke

november 14., csütörtök
Lillafüred (18. vk. Bodor Márk)
Helyszín: lillafüredi parkolótól a Palotaszálló felé a park területe, Fazola sétány, Lillafüredi függőkert.

Ez is érdekelhet

Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.