Ugrás a tartalomra

Őszi nagytakarítás – a nem önkormányzati temetők környezetét is rendbe teszik

Létrehozva
Füvet nyírnak, elszállítják a hulladékot.
Kép
Városszerte takarítanak. Fotó: Osztie Tibor

Mindenszentek napjára megtisztítják a miskolci temetőket és azok környékét is – mondta el lapunknak már hétfőn Hollósy András alpolgármester is, amikor újabb nagy lendületet vett az őszi nagytakarítás az Újgyőri főtér környékén. Mint a városvezető felhívta rá a figyelmet, személyesen járt közben a Törkölyösi és a Szent József temető ügyében, egyeztetett az egyházaknál és az üzemeltetőknél.

Most a városháza sajtóosztálya részletesen is kiadta, hogy a polgármesteri hivatal által meghirdetett Őszi nagytakarítás Miskolcon akció keretében mely temetőkre terjesztették ki a munkát.

Megtudtuk, hogy a Szentpéteri kapui köztemető, a Lyukói (Őzugrói) temető, a Bükkszentlászlói temető, a Hámori temető, az Ómassai Alsó temető, az Ómassai Felső temető, a Vasgyári temető, a Perecesi temető mellett a nem önkormányzati temetők környezetét is megtisztítják és levágják a füvet.

Ismertették: a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai (temetőgondnokság) folyamatosan, és két hete kiemelt feladatként (összesen 50 fő) végzik a fűnyírási, kaszálási és kaszálék-elszállítási feladatokat, illetve a sírhelyekről legyűjtött és depózott hulladékok (közel 90 tonna vegyes hulladék) elszállítását, a temetőkben található közlekedési utak takarítását.

A Szentpéteri kapui köztemetőben az árusító faházak tetejét kicserélték, az őszi nagytakarítási program első napján vegyszermentes gyomirtási tesztet is végeztek a gyöngykavicsos díszparcella egy adott területén.

Megállapították végül, hogy a takarítási akcióprogram első napján a belváros burkolatainak a tisztítására is tesztelt takarító és gyomirtó gép a temetők fenntartásában is kiválóan alkalmazható.

 

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.