Ugrás a tartalomra

Új vezetőt neveztek ki a Miskolc Holding Zrt. élére

Létrehozva
November 1-jétől új vezérigazgatója van a Miskolc Holding Zrt.-nek.
soos_attila
Soós Attila

A posztot november 1-jétől Soós Attila tölti be és miután a Miskolc Holding Zrt. Igazgatóságának elnöke is, ezért mostantól elnök-vezérigazgatóként kezdi meg munkáját – tájékoztatta lapunkat a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs osztálya szerdán.

Felevenítették, hogy a közgyűlés döntése alapján az eddigi vezérigazgató, Dukai Zoltán november 30-áig cégvezetőként támogatja a társaság munkáját.

Soós Attila a Miskolci Egyetemen szerzett közgazdász és üzemgazdász diplomát, valamint MBA fokozatot. Szakmai pályafutását a Magyar Nemzeti Banknál kezdte, majd többek között a Magyar Külkereskedelmi Banknál, a Postabanknál és a Budapest Bank Zrt.-nél töltött be fiókvezetői és igazgatói pozíciókat. 2011-től a Budapest Bank Zrt.-nél, majd annak beolvadását követően az MBH Bank Nyrt.-nél vállalati régióvezetőként tevékenykedett.

(A külső kép minap-archív fotó: Végh Csaba)

 

Ez is érdekelhet

A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.
Így komposztálnak a miskolci óvodások
MiskolcOktatásKörnyezet
Pályázaton nyertes óvodások mutatták meg kedden délelőtt a városházán, hogyan komposztálnak az intézményükben, milyen közös programjaik vannak, és hogyan találkoznak a komposztálással a mindennapok során.