Ugrás a tartalomra

KRESZ-parkot adtak át a Kassai úti óvodában 

Létrehozva
Burkolati jelek és mini jelzőtáblák tűntek fel az intézmény udvarán.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Biciklivel, rollerrel, futóbringával, játékmotorral és gokarttal is körözhetnek a csemeték azon az aszfaltpályán, amit csütörtök reggel avattak fel a városvezetés részéről. Matiscsák Éva alpolgármester stábunknak elmondta, régre nyúlik vissza kapcsolata az óvodával: még mandátumuk megszerzése előtt segédkeztek a körzet azóta önkormányzati képviselőjévé választott Klinga Dániellel az intézmény tavaszi gyermekprogramjainak lebonyolításában, játékainak beszerzésében.

Augusztusban jött aztán az ötlet, hogy felfestenek egy mini KRESZ-parkot az intézmény mögé. Mindebben kulcsszerepet játszott az avasi önkormányzati képviselősége mellett az intézményben óvodapedagógiai asszisztensként dolgozó Alavári Zsuzsa, illetve Martinkertváros és Hejőcsaba képviselője, Barta Gábor. A várospolitikusoktól megtudtuk: a kivitelezésben Fodor Attilára, a városháza műszaki koordinációs ügyintézőjére és egy vállalkozóra is támaszkodhattak.

Kép


A széleskörű összefogással született pálya bemutatni és elsajátíttatni hivatott a szabályos és biztonságos áthaladást egy valósághű, de következmények nélküli forgalmi szituációban. Fekésházyné Bárány Nikoletta, a hetvenöt gyermeket nevelő MIÓVI Kassai Úti Tagóvodájának tagintézményvezetője azt reméli, hozzájárulnak a felnövekvő nemzedék közlekedési kultúrájának kialakításához.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.
Így komposztálnak a miskolci óvodások
MiskolcOktatásKörnyezet
Pályázaton nyertes óvodások mutatták meg kedden délelőtt a városházán, hogyan komposztálnak az intézményükben, milyen közös programjaik vannak, és hogyan találkoznak a komposztálással a mindennapok során.