Ugrás a tartalomra

Szombat este kiderül, kik kapják az idei Prima-díjakat – élőben közvetítjük a gálát

Létrehozva
Szombaton kiderül, kik kapják az idei Prima-díjakat. Az ünnepi gálát a hagyományoknak megfelelően a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik. A Miskolc Televízióban és a Minap Online Facebook-oldalon élőben közvetítjük az ünnepi eseményt.
Kép
Minap-archív fotó: Mocsári László

A Prima-díjjal a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vármegyei szervezete a régió kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit, művészeit, az oktatásban, sportban és médiában jártas szakembereit ismeri el. A díjat még 2003-ban alapította Demján Sándor.

Idén is kilenc kategóriagyőztes közül választják majd ki a három díjazottat, és egy közönség díj is gazdára talál majd.

Fontos változás idén, hogy emelkedett az elismerés összege: a három Prima-díjast fejenként kétmillió, a közönségdíjast pedig félmillió forinttal jutalmazzák. Emellett mindannyian átvehetik Szmrecsányi Boldizsár Égbe törő íjász szobrát.

A jelölteket EBBEN A CIKKBEN mutattuk be.

Az ünnepi gála 18 órakor kezdődik, az eseményt a Miskolc Televízió és a Minap Online Facebook-oldala élőben közvetíti.

 

Ez is érdekelhet

Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.
Így komposztálnak a miskolci óvodások
MiskolcOktatásKörnyezet
Pályázaton nyertes óvodások mutatták meg kedden délelőtt a városházán, hogyan komposztálnak az intézményükben, milyen közös programjaik vannak, és hogyan találkoznak a komposztálással a mindennapok során.
A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.