Ugrás a tartalomra

Félidejénél jár a Keleti pályaudvar karbantartása

Létrehozva
Száz talpfát cseréltek ki a pályaudvar váltóiban és ugyanennyit terveznek még cserélni ebben a hónapban.
Kép
Éjszaka is dolgoznak a karbantartók a Keletiben / Fotó: Hegyi Zsolt, MÁV-csoport vezérigazgató Facebook

"A Keleti pályaudvar vágányhálózatának felújítása a siklásos balesetektől függetlenül is a beruházási tervek közt volt, ezeket gyűjtöttük össze, és hajtjuk végre célzottan jövőre a Keleti-programban" - adta hírül közösségi oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója, amelyet MÁV Állami Vasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatósága osztott meg portálunkkal. 

"A közelmúlt baleseteinek hatására azonban úgy döntöttem, hogy bizonyos munkálatokat haladéktalanul, még idén novemberben elvégzünk. Egy hónap alatt kétszáz talpfa cseréjét hajtjuk végre a pályaudvar váltóiban, ennek a felével mostanára végeztünk. Elkészültünk 100 talpfa cseréjével, 16 váltónál és 3 kereszteződésben javítottuk érdemben a műszaki állapotokat. Hogy az utasforgalmat ne zavarjuk, kizárólag éjjel 9 és hajnali 5 óra között dolgozunk. Köszönet érte minden éjt nappallá tévő kollégámnak" - fogalmazott a vezérigazgató. 

 

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.