Ugrás a tartalomra

Ma 76 éves a miskolci autóbuszközlekedés

Létrehozva
Az első városi buszok „A” viszonylatjelzéssel a Martin-telep és a Ságvári-telep közötti útvonalon közlekedtek.
Kép
76 éve kezdődött. Fotó: MVK Zrt.

Éppen 76 éve, 1948. november 17-én indult el az első menetrendszerinti autóbusz Miskolcon. Az első vonal „A” viszonylatjelzéssel jött létre a Martin-telep és a Ságvári-telep közötti útvonalon. Ezt követően az autóbusz-hálózat gyors ütemben bővült, hogy kielégítse a növekvő városi közlekedési igényeket. Az 1950-es évek végére az autóbusz-közlekedés egyre nagyobb szerepet kapott a város közlekedésében, kiegészítve a villamoshálózatot és elérve a város távolabbi részeit is.

1954-ben megalakult a Miskolci Közlekedési Vállalat, amely nagy segítséget jelentett a város tömegközlekedésének tervezésénél. Az autóbuszok folyamatosan növekvő szerepet vállaltak, meghatározták a városi tömegközlekedést. Az első, valóban korszerű technikai színvonalat képviselő Ikarus 260-as autóbuszok 1973 decemberében kerültek Miskolcra. 1978-ban kialakult az egységes autóbusz-járműállomány, melyet kizárólag Ikarus 200-as járművek alkottak. 2001-ben - 50 évvel azután, hogy az első Ikarus megjelent - új járművek léptek be a miskolci tömegközlekedés vérkeringésébe a Rába gyártótól.

Kép

Az elmúlt évtizedekben az autóbusz-hálózat folyamatosan fejlődött, új járatok indultak, és a járműpark is megújult. Miskolcon a közösségi közlekedés új korszakának 2016 márciusát tekintjük, amikor új, környezetkímélő gázüzemű autóbuszok váltották a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. elavult dízel járműveit. A CNG üzemű buszok alacsonypadlós, kényelmes klimatizált járművek, amelyek megfelelnek az EURO 6-os környezetvédelmi követelményeknek is. 2022. augusztusában 10 új, BYD típusú környezetkímélő, klímasemleges elektromos autóbusz érkezett.

Idén pedig a Miskolcon közlekedők próbálhatták ki a Solaris Urbino 12 hydrogen autóbuszát. A jármű közvetlen mozgatását villanymotor biztosítja, amely a betankolt tiszta hidrogéngáz és a légköri oxigén elektrokémiai reakciója révén állítja elő az elektromos áramot, melléktermékként pedig vízgőz keletkezik.

Kép

A miskolci autóbuszközlekedés az elmúlt 76 évben nemcsak a város fejlődésének szerves részévé vált, hanem folyamatos megújulásával és innovációival a fenntartható városi közlekedés példáját is mutatja.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.
Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon
MiskolcBűnügy
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.