Ugrás a tartalomra

Magyar állampolgár is lesz az új Trump kormányban

Létrehozva
Az amerikai vezetésnek lesz egy magyar tagja is, az 54 éves Gorka Sebestyén, aki az elnök terrorizmus elleni főigazgatója és tanácsadója lesz.
Kép
Gorka Sebestyén és Donald Trump. Fotó: X (Twitter)

Gorka Sebestyént nevezte meg terrorizmus elleni főigazgatóként és elnöki tanácsadóként Donald Trump pénteken. Közleményében a leendő elnök hangsúlyozta, hogy Gorka Sebestény (Sebastian Gorka) visszatér a Fehér Házba nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadói pozícióba (Deputy Assistant to the President).
Donald Trump kiemelte, hogy jelöltje legális úton érkezett bevándorlóként az Egyesült Államokba, és több mint harminc éves nemzetbiztonsági tapasztalattal rendelkezik.

A brit földön született Gorkának a magyar mellett amerikai és brit állampolgársága is van, és az első Trump-kabinetben az elnök stratégiai tanácsadója volt fél évig, miután előzőleg terrorizmus-szakértőként tűnt fel a konzervatív amerikai médiában. 
Gorka a ’90-es évek elején költözött vissza Magyarországra, dolgozott a honvédelmi tárcának, miközben a Corvinuson tanult, majd Orbán Viktornak is tanácsadója volt - írja a Safis News és az MTI.

 

 

 

Ez is érdekelhet

lánykérés Miskolci Rendvédelmi Technikum
Videón a megható fordulat a rendőreskü után: gyűrű is előkerült Miskolcon
Miskolc
A hivatalos programot egy megható lánykérés tette emlékezetessé.
Miskolc TV első adás
Akkor és most: Miskolc TV
Miskolc
A miskolci televíziózás néhány napja újabb mérföldkőhöz érkezett, a műsorszórás átköltözött az online térbe.
Látók és nem látók tandemeztek át Miskolcon
MiskolcSportVéleményEgészségSzabadidő
Különleges programot szervezett szombatra a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
A Bükk lábánál nyílt napoztak
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
A Szent Ilona Cserkészcsapat szervezésében akadály- és ügyességi versenyeket tartottak a Bodnár Gábor Cserkészparkban.