Ugrás a tartalomra

Otthonára lelt Ilonka néni

Létrehozva
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték péntek délelőtt Cserniczky Józsefnét.

Nem a népi hagyományok megünneplésére ültek össze Luca napján a Szent Hedvig Otthonban. Ennél sokkal nyomósabb oka volt a MESZEGYI alá tartozó vasgyári intézménynek.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az 1934. december 13-án született Ilonka nénit megjelent hozzátartozói és az otthon lakói jelenlétében köszöntötte a többiek mellett Gúr Péter Attila is.

A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója örömét fejezte ki, hogy Ilonka néni része lehet életüknek. Hozzátette, az ünnepelt az otthon közösségében amolyan második családjára lelt.

Kép

Cserniczky Józsefné egész életében Miskolchoz kötődött. Itt született, tanulmányait itt végezte, itt tevékenykedett aktív éveiben: ápolóként dolgozott. Hejőcsabán lakott, ahonnan a tüdőkórházba, majd az Őszi Napsugár Otthonba járt dolgozni.

Ilonka néni emberszeretetét támogatja a még napjainkban is kiválónak bizonyuló arcmemóriája. A térség önkormányzati képviselőjét is felismerte korábbról, mikor Hojnyák Dávid átnyújtotta neki az őt megillető emléklapot.

Kép

Az idős asszony számos helybélin segíthetett hosszú élete során, ami aztán visszasugárzott rá. Nem hiába árad belőle a derűs jókedv mindmáig - állapította meg az ünnepségen Hollósy András alpolgármester.

Ilonka nénit a tortán kívül kedvenc dalaival lepték meg az otthon dolgozói és lakói. A gyertyák elfújását követően elárulta: azt kívánta, hogy a többiek is megérhessék a kerek évfordulót.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.