Ugrás a tartalomra

A Brunszvik oviban már ég a szeretet lángja

Létrehozva
Adventi gyertyagyújtást tartottak csütörtök délelőtt a MIÓVI Brunszvik Teréz Sport Tagóvodájában. A gyertyát Molnár Péter, a városrész önkormányzati képviselője gyújtotta meg. 

Fellobbant a szeretet lángja a MIÓVI Vologda városrészben található Brunszvik Teréz Sport Tagóvodájában. Az intézményben a hagyományoknak megfelelően idén is meggyújtották az adventi koszorú negyedik gyertyáját. Az óvodások közösen énekeltek, majd az intézmény vezetője a városrész önkormányzati képviselőjével együtt meggyújtotta az utolsó gyertyát, amely Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja. 

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

- Évek óta nagyon szép hagyomány, hogy itt az óvoda udvarán egy-egy gyertyát meggyújtanak az adventi koszorún péntekenként advent következő vasárnapjához közeledve.  Ilyenkor az egész óvoda kivonul ide az udvarra, és együtt ünnepelnek. Örömmel csatlakoztam a rendezvényhez az intézményvezető meghívására – fogalmazott Molnár Péter, a KDNP önkormányzati képviselője a Miskolc Televíziónak, aki képviselői alapjából ajándékot is vitt a gyerekeknek. Minden csoportot egy-egy játékkal támogatott. 
 

 

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.