Ugrás a tartalomra

Ma is kedvükre válogathattak a kincskeresők a régiségvásáron

Létrehozva
Különleges látványossággal, Csipkerózsika kastélyával kedveskedtek a Miskolci Régiségvásár szervezői a kilátogatóknak.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A hűvös téli idő ellenére sok mindenkit csábított a januári régiségvásár Miskolc belvárosába, amelyet a hagyományokhoz híven a hónap első vasárnapján tartottak meg. Most sem volt hiány régi műtárgyakból, relikviákból, festményekből, könyvekből, lemezekből, játékokból, amelyek között kedvükre válogathattak a kincskeresők.

 A rendezvénnyel kapcsolatos általános lelkesedésen túl, valószínűleg más is odavonzotta a kíváncsi szemeket. Az előzetes ígéreteknek megfelelően kötött pályán vonult be Csipkerózsika kastélya, vagyis az adventi villamos a Városház térre. A szerelvényt teljes díszében meg lehetett tekinteni. Odabent pedig a jótékony tündérkeresztanyák várakoztak, akik garantálták a csodás utazást a mesevilágba – tudtuk meg a Régiségvásár Miskolc közösségi oldalon. 

Az ez évi adventi villamos január 6-án, azaz hétfőn, vízkereszt napján közlekedik utoljára. A napokban még szurkolhatunk a sokszorosan győztes ünnepi járműnek, hogy idén is Európa legszebbje legyen a meghirdetett szavazáson

 

Ez is érdekelhet

Értékes helyezéseket szereztek
MiskolcSport
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának tagjai Budapesten léptek szőnyegre.
Erős közösség a siker alapja
MiskolcSportSzabadidő
Folyamatosan fejlődik és bővül a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület képzési kínálata, a létszám nőtt, az oktatói háttér pedig erősödött az évek során. Az év sportolója díjat nyerték el csapat kategóriában, Miskolc város napján.
Arany és ezüst Szlovákiából
MiskolcSport
Rimaszombaton újabb érmeket szereztek a Miskolci VSC cselgáncsozói.
A Záró Akkord lesz a vége
MiskolcKultúra
Május 19-én különleges zenei élmény várja a közönséget az Ady Endre Művelődési Házban. Bartókos növendékek és tanáraik lépnek színpadra egy lendületes, sokszínű koncerten.