Ugrás a tartalomra

Sírkeresztet, rollert és szerszámokat is veszítettünk már el Miskolc utcáin

Létrehozva
A Polgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálatán adhatók le nyolc napon belül a talált tárgyak.
Kép
A Polgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálata. Fotók: Juhász Ákos

Korábban beszámoltunk róla, hogy mi a teendő, hogyha az MVK Zrt. járatain, illetve a megállóhelyeken elveszített tárgyat találunk. Most annak jártunk utána, hogyha bármely közterületen elveszített holmit szeretnénk leadni, hogyan tegyük. 

A talált tárgyakkal kapcsolatos eljárást a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény részletesen szabályozza. E szerint a megtaláló köteles a talált dolgot meglelésétől számított 8 napon belül a megtalálás helye szerint illetékes jegyzőnek leadni. A jegyzőnek való átadáskor a megtaláló köteles nyilatkozni arra nézve, hogy igényt tart-e a dolog tulajdonjogára. Ha az átvételre jogosult - a tárgy elvesztője, tulajdonosa - személye megállapítható, a talált tárgyat a jegyző késedelem nélkül átadja a jogosultnak – nyilatkozta portálunknak a Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya

Leggyakrabban személyi okmányokat, mobiltelefonokat adnak le talált tárgyként a hivatalba. Tavaly körülbelül 230 esetben, azonban ezeket javarészt a rendőrség juttatta el hozzánk. Legfurcsább talált tárgy az elmúlt években egy fa sírkereszt volt, de többször adtak le kerékpárt, rollert, különböző szerszámokat és táskákat – sorolták. 

Kép
Az ügyfélszolgálati térben

Ha az átvételre jogosult személye nem állapítható meg, a jegyző a tárgyat három hónapon át megőrzi. Ha ez idő alatt a jogosult nem jelentkezik, a dolgot - ha ennek tulajdonjogára az átadásakor igényt tartott – a találónak ki kell adni. Ha egyik eset sem valósul meg, a jegyző a talált dolgot értékesíti – hívták fel a figyelmet. 

Mobiltelefonok és pénz leadása esetén az általános szabályok szerint kell eljárni. A talált, más nevére szóló személyazonosító igazolványt a megtalálás helye szerint illetékes jegyző haladéktalanul megküldi az illetékes járási hivatalnak. Ugyancsak a kibocsátónak küldik meg az egyéb okmányokat, igazolványokat és bankkártyákat is – tájékoztattak. 

Amennyiben névre szóló okmányok és bankkártyák esetén a tulajdonos személye megállapítható, levélben értesítjük a talált tárgy átvételének helyéről, módjáról. Ugyancsak levélben értesítjük a megtalálót - a három hónapos megőrzési idő elteltét követően - ha nyilatkozott arról, hogy igényt tart az általa talált tárgyra. Ez esetben a személyazonosság igazolásával vehetők át a talált tárgyak a Központi Ügyfélszolgálaton – tudatták. 

Hogyha a megtaláló elmulasztja a közterületen talált értékek leadását, az bűncselekménynek minősül, amelynek szankcióira később még visszatérünk. 

A talált tárgyakat ügyfélfogadási időben (hétfő: 8.00-16.00, kedd: 8.00-16.00, szerda: 8.00-17.30, csütörtök: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00) a Miskolc, Városház tér 8. szám alatti Központi Ügyfélszolgálaton lehet leadni. A leadásról jegyzőkönyv készül. A Miskolc.hu honlapon mindig közzéteszik az aktuális talált tárgyak listáját, amelyek a tulajdonjog és személyazonosság igazolásával vehetőek át. 

 

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.