Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Élettársi tartásdíj

Létrehozva
Levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a gyermektartáson túl kérhet-e volt élettárástól tartásdíjat.
Kép
Képünk illusztráció

Miskolci levélírónk az élettársától öt év után elköltözött, nehéz körülmények közé. Nincs munkája, és az élettársi kapcsolatból született gyermeket is el kell tartania, mert volt párja nem fizet. Kérdezi a levélíró, hogy a gyermektartáson túl kérhet-e volt élettárástól tartásdíjat.

A magyar jog szerint a volt élettárs bizonyos feltételek teljesülése esetén tartásdíjat követelhet korábbi élettársától. A 2013. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályozza ezt a jogintézményt - írta válaszlevelében dr. Srassburger Gyula ügyvéd. 

A volt élettárs tartásdíjra való jogosultságának több feltétele van. Az első, hogy az életközösség legalább egy évig fennállt a felek között. A másik feltétel, hogy az élettársi kapcsolatból gyermek született. További lényeges körülmény még, hogy a tartást igénylő félnek igazolnia kell, hogy önhibáján kívül nem képes magát eltartani.

Ha az életközösség megszűnése után egy évvel válik rászorulttá a volt élettárs, csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhet tartást. A tartásra nem jogosult az, aki érdemtelen rá. Érdemtelenség két esetben állapítható meg: akkor, ha a tartást igénylő súlyosan kifogásolható életvitele vagy magatartása járult hozzá alapvetően az élettársi kapcsolat megszűnéséhez. Továbbá, akkor sem, ha az életközösség megszűnése után olyan magatartást tanúsított, amellyel volt élettársa vagy annak hozzátartozója érdekeit durván megsértette. Viszont az érdemtelenség elbírálásánál figyelembe kell venni az arra hivatkozó volt élettárs magatartását is.

Lényeges szabály, hogy nem köteles tartást fizetni az a volt élettárs, aki ezáltal saját vagy gyermeke szükséges tartását veszélyeztetné. A tartásdíj megállapítása általában határozatlan időre történik, de lehetőség van határozott időtartamra is megállapítani azt. Itt fontos kiemelni, hogy az élettársi tartáshoz való jog megszűnik akkor is, ha az arra jogosult újabb élettársi kapcsolatot létesít vagy házasságot köt.

A volt élettársak megállapodhatnak abban is, hogy egyszeri vagyontárgy vagy pénzösszeg juttatásával rendezik a tartási kötelezettséget, de ezt közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.

 

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.