Ugrás a tartalomra

Ellenőrzik, valóban több és jobb lett-e az óvodai, iskolai fejadag

Létrehozva
A hétfői, első mustrán kiderült, a mennyiség valóban nőtt valamivel, ám ezen a téren is van még hová fejlődni, a minőséggel pedig szintén van gond. Az értékelésbe a gyerekeket is bevonják.
Kép

Március 1-jétől megemelték a bölcsődék, óvodák és iskolák fejadagját, és az ételek minőségén is változtatnak. Ahogyan arról a minap.hu is írt, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere pénteken este jelentette be, hogy a szülői munkaközösségekkel történt egyeztetés után ezt vállalta a városvezetés.

Az intézkedésre szükség is volt, hiszen korábban sokan jelezték, a gyerekek a mennyiséggel és a minőséggel is elégedetlenek. Erről panaszkodott a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Má-nak nyilatkozó édesanya is. Horváth Florentina azt mondta, ők sem elégedettek az óvodai étkezéssel, mert gyermekeik bár ebédelnek, sokszor éhesek maradnak.

– Nagyon válogatósak, főleg a nagyobb fiam. Viszont nem csak ez a baj, mert ha megeszik a menzás ebédet, akkor sem laknak jól, útban hazafelé mindig kell valami apróságot vagy édességet venni, illetve otthon ugyanúgy készülök főtt étellel – mondta. 

A múlt heti egyeztetést, majd polgármesteri bejelentést követően Matiscsák Éva, a területért felelős alpolgármester hétfőn személyesen ellenőrizte az ebédet az Eszterlánc óvodában. A városvezetés vállalta, hogy a mennyiségen és a minőségen is javítanak, és ezt folyamatosan figyelemmel kísérik.  

– Azt meg tudom állapítani, hogy a mennyiség valamennyivel nőtt, de ez még koránt sem az, amit mi az étkeztetésről gondolunk. Ráadásul a minőséggel még mindig van gond. Tovább folytatjuk a tárgyalásokat a szolgáltatóval – mondta a városvezető, aki hozzáfűzte, mostantól egy-két héten át személyesen, kóstolással fogja ellenőrizni, milyen ételeket kapnak a gyerekek az intézményekben.

A városvezetés szeretné a gyerekeket is bevonni az értékelésbe, ezért 1-től 5-ig csillagot adhatnak majd az ebédre. Így a szolgáltatónak arról is lesz visszajelzése, mik azok az ételek, amiket jobban kedvelnek a gyerekek, vagy amit egyáltalán nem szeretnek. 

 

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.