Ugrás a tartalomra

Miskolcon beszélt a vállalkozóknak saját kiégéséről Szily Nóra

Létrehozva
A neves újságíró a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál vendégeskedett szerda délután.
Kép
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke és Szily Nóra pszichológus, coach. Fotók: Mocsári László

Senkinek sem diadalmenet az élete. Nem szólnak a fanfárok, még az ismert, híres emberek útja során sem. Na, de mi a siker titka? A többi közt erről is szólt Szily Nóra előadása a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székházában. A neves újságíró, pszichológus, coach elmondta, hogyan lehet a kudarc a tanítómesterünk. De szó volt arról is, hogy megelőzhető-e a kiégés – és ha igen, mégis hogyan.

Szily Nóra elve ugyanis, hogy a saját élete és a médiában eltöltött tapasztalatait – közte sok száz mélyinterjú lenyomatát – ötvözi pszichológiai tudásanyagával. Így a szakember önálló előadásain és fejlesztő rendezvényein garantálja, hogy a hallgatók sok szempontból magukra ismernek, és hasznosítható tudást visznek magukkal. Nem volt ez másképp a vármegyei vállalkozók és cégvezetők előtt tartott szerdai eseményen sem.

Kép


A neves médiaszemélyiség miskolci fellépése alkalmából ezúttal két népszerű előadásából gyúrt össze egyet: a sikerek és kudarcok hullámzásától jutott el a kiégésig, pontosabban annak megelőzéséig.  Mint azt stábunknak megfogalmazta, inspirációs előadásai során rendre azt tapasztalja, hogy akik igazán „beleteszik szívüket, lelküket, energiájukat és idejüket” a munkájukba és projektjeikbe, azok hajlamosak csupáncsak „költekezni, de töltekezni ugyanakkor nem”.

Szily Nóra úgy érzékeli, egyre nagyobb igény van az önfejlesztésre a vállalkozói szektorban, miután sokakban rendkívüli stresszt okoz minden egyes nap a legjobb teljesítményüket nyújtani. De az is örömmel tölti el, hogy egyre több cég ismeri fel ezeket a kihívásokat, és sokasodó számban lépnek fel vállalati szinten is a dolgozók jólléte mentén a lelki rugalmasságot és az adaptációs képességet irányzó intézkedéseikkel. 

Kép

A vendégelőadó szemléltetésképp az érdeklődőkkel megosztotta saját kiégésének történetét is. Felidézte, amikor Molnár Ferenc Caramel 2016-ban megjelent önéletrajzi könyvén heteken át napi tizennégy órákat dolgozott, majd mikor az elkészült, hónapokig nem volt képes ránézni még a laptop billentyűzetére sem. Szily Nóra útravalóként elmondta, három gyógymódot ismer a burnout ellen: „a megelőzést, a megelőzést és a megelőzést”.

 

Ez is érdekelhet

Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.
Határtalan napok - Kean
Kezdődik a Határtalan Napok: ezekkel az előadásokkal várnak a miskolci színházban
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Három napon át határok nélkül találkozik a kultúra Miskolcon. Kezdődik a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.