Ugrás a tartalomra

Megelevenedtek a néphagyományok az Eszterlánc tagóvodában

Létrehozva
A MIÓVI Néphagyományőrző Csoportjai találkoztak a magyar népviselet napján.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Népviseletbe öltözött óvodások és óvónénik köszöntötték játékosan a tavaszt április 24-én, csütörtök délelőtt, Szent György napján, ami egyben a magyar népviselet napja is, a MIÓVI Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodájában. A Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) I. Néphagyományőrző Csoportok Találkozója a közösségi élményt erősítette, ahol kicsik és nagyok felelevenítették a tavaszhoz kötődő népszokásokat.

„Nagy öröm számomra, hogy ma itt lehetek. Jó érzés körbenézni és látni a sok-sok színes ruhába, gyönyörű pörgős szoknyába, kopogós cipőbe öltözött lányokat, keménykalapban ülő fiúcskákat. Ma a hagyományőrzéssel kapcsolatos játékokban vehetnek részt a jelenlévők” – mondta köszöntőjében Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere, a rendezvény fővédnöke.

„A hagyomány egy olyan nagyon-nagyon szeretett tárgy is lehet, amit az anyukánk, a nagymamánk akár oda is adhatott nekünk. Ezeket meg kell őrizni, hogy mi is továbbadhatjuk a gyerekeinknek. A színes ruhák, az énekek, a játékok és mindenféle mesék, amelyekről ma szó esik, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a hagyományok megmaradjanak” – fejtette ki.

Kép
Néphagyományőrző ovis csoportok találkozója
Hagyományőrző nap az Eszterlánc tagóvodában. Fotó: Juhász Ákos

„Remélem mindenki mosolygósan érkezett a mai napsütéses reggelre” – hangsúlyozta Csizmárné Gede Erika Judit, a MIÓVI igazgatója, aki arra biztatta az óvodásokat, hogy énekeljék el együtt a „Tavaszi szép vizet áraszt” című tavaszköszöntő dalt. Továbbá ismertette, hogy a legügyesebb óvodai csoport kapja meg azt a vándorbotot, amely mindig a következő évi szervező óvodát illeti meg. Az eseményre eljöttek még a MIÓVI részéről Deli Emese és Nagy Eleonóra igazgatóhelyettesek is.

„A vándorbotra, ami a kezemben van, rá van írva az óvodánk neve, de a program végén továbbadjuk. Ha így körülnézek, gyönyörű ruhában érkezett mindenki. Április 24-én Szent György napját ünnepeljük. Régen ilyenkor hajtották ki az állatokat a mezőre és megjósolták, hogy mennyi termés lesz, milyen sok kisállat fog születni és mennyire lesznek gazdagok a háziak” – osztotta meg Dőry Péterné Ágnes, a MIÓVI Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodájának tagintézmény-igazgatója.

Kiemelte, hogy mintegy tíz éve ez lett a népviselet napja. A magyar népviselet a világörökség része is. Mindig ezen a napon köszöntik a tavaszt, bemutatják az óvodák csoportjai a műsorukat és az állatkihajtást szintén megjelenítik úgy, hogy a gyerekek egy része játssza az állatok szerepét.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.