Ugrás a tartalomra

Minden templomban Ferenc pápára emlékeznek

Létrehozva
Miskolc katolikus templomaiban is szentmiséket mutatnak be a Szentatya lelki üdvéért és fekete zászló jelzi a halálát.
Kép
Búcsúzunk_Ferenc_pápától_MTI.jpg
Sokan búcsúznak Ferenc pápától. Fotó: MTI

Húsvéthétfőn, április 21-én, 7 óra 35 perckor, 88 éves korában, szívelégtelenségben és szélütésben elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház feje, amit Kevin Joseph Farrell bíboros jelentett be. 

Az egyházfő február 14-én, pénteken, Szent Bálint napján került kórházba, és pár nap múlva kiderült, hogy súlyos, kétoldali tüdőgyulladása van. Ez az ő esetében különösen veszélyes volt, mivel fiatal korában a jobb tüdőlebenyének egy részét eltávolították – foglalta össze az MTI. A Szentatya április 20-án, húsvétvasárnapon még megjelent a Szent Péter-bazilika lodzsáján és a pápamobillal körbejárta a teret, Matteo Bruni szentszéki szóvivő szerint „elbúcsúzott.” 

Kép
Ferenc pápa a pápamobilon halála előtt
Ferenc pápa még húsvétvasárnap "elbúcsúzott" híveitől a pápamobilról. Fotó: Vatican News

Ferenc pápa argentin jezsuita szerzetes, a 266. római pápa, az első latin-amerikai katolikus egyházfő volt. Jorge Mario Bergoglio néven született 1936. december 17-én Buenos Airesben, 2013. március 13-án választották a katolikus egyház fejévé. Pápaként Assisi Szent Ferenc nevét vette fel - olvasható a közleményben. 

Szerény koporsót kért

A sokat betegeskedő Szentatya készült a halálra, és ebben is külön utakon járt. Egyszerű, cinkkel bélelt fakoporsóban szeretett volna végső nyughelyére kerülni. Kérésére, több mint egy évszázad után ő lesz az első pápa, akit a Vatikánon kívül temetnek el: a Szent Péter-bazilika helyett a római Santa Maria Maggiore-bazilikában, ahol Ferenc pápa minden külföldi útja előtt imádkozott – írták. 

Kép
A pápa ravatala a Szent Márta-házban
A Szentatya ravatala a Szent Márta-házban. Fotó: Vatican News

Ravatalát a Szent Márta-házban helyezték el még húsvéthétfőn. Az egyházfő holttestét a temetés előtt a Szent Péter-bazilikában teszik közszemlére, ahova az elkövetkezendő napokban százezrek látogatnak el azért, hogy leróják kegyeletüket – számoltak be. 

Szombaton lesz a temetés

Ferenc pápa temetése április 26-án, szombaton, 10 órakor lesz a Santa Maria Maggiore-bazilikában. A gyászmisét a Szent Péter-bazilika előtti téren Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén. A koporsót ezt követően viszik át végső nyughelyére – tudatták. 

A pápa halála kilenc napos gyászperiódust, a „novendialét” indította el a római katolikus egyházban. Eközben a Vatikán az úgy nevezett „üres szék”, vagyis a sede vacante átmeneti időszakába lép. Ez idő alatt az egyház irányítását átmenetileg a bíborosi kollégium látja el. A pápaválasztó konklávé időpontját a temetést követően tűzik ki. A Sixtus-kápolnában a temetést követő 15-20 nap múlva összeülő konklávén a 80 évnél fiatalabb bíborosok - köztük a 72 éves Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti érsek - vehetnek részt - tájékoztattak. 

Nemzeti gyásznap is

A Szentatya temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánította a magyar kormány – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kormany.hu-nak. Az április 25. és 27. közötti jubileumi programokat pedig más időpontra teszik át. Így elhalasztják a magyar Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását is Veszprémben, ami szintén április 26-án lett volna. 

Ezen a napon a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában 14 órára hirdetett Babszem bérletes "Háry János - Az öreg obsitos" című produkció elmarad. A személyesen vásárolt jegyeket április 29-ig lehet visszaváltani a jegypénztárban - olvasható a színház közösségi oldalán. Emellett a Miskolci Kulturális Központ (MKK) valamennyi intézménye ugyancsak zárva tart, a szombatra meghirdetett programokat elhalasztják – adta hírül szerkesztőségünknek Tamás Krisztián az MKK kommunikációs és marketing ügyintézője. 

Kép
Szentmise a Szentatyáért a Szent István-bazilikában
Szentmise a Szentatyáért a Szent István-bazilikában. Fotó: MTI

Ternyák Csaba egri érsek arra kérte az Egri Főegyházmegye, köztük Miskolc város híveit is, hogy imádkozzanak a Szentatyáért. Ezenkívül elrendelte, hogy minden templomra és egyházi fenntartású intézményre tűzzenek ki fekete zászlót, ami a pápa temetése napjáig, szombat estig maradjon kint. Továbbá, hogy minden katolikus templom mutasson be szentmisét Ferenc pápa lelki üdvéért, amelyre 5 perces harangzúgás hívja fel a hívek figyelmét. 

„Emlékezzünk tisztelettel és szeretettel Ferenc pápára az idei szentév mottója jegyében: a remény nem csal meg, a remény bátorságot önt belénk” – írja közleményében az érsek.

Ez is érdekelhet

Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen (frissítve)
MiskolcBaleset
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.