Ugrás a tartalomra

Szeleczky Zita színművész életéről nyílt kiállítás

Létrehozva
Száztíz éve született a nekézsenyi származású színművész és filmszínész, akinek küzdelmes életútját járhatja be gondolatban minden érdeklődő a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Kamarakiállítás nyílt „Egy küzdelmes élet – Szeleczky Zita emlékezete” címmel április 29-én, kedd délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár első emeletén, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egyesület kezdeményezésére. A tablók mellett érdekesség, hogy a színművész születésének 110. évfordulója kapcsán berendezett tárlaton, személyes emléktárgyak, fellépőruhák is láthatók a nekézsenyi Szeleczky Zita Emlékház jóvoltából. A tárlat a könyvtár nyitvatartási idejében május 16-ig látogatható.

A kiállítást Filip Gabriella kulturális újságíró nyitotta meg. A megnyitón a színművésztől is elhangzottak hangfelvételek. A tárlatot szeretnék vándorkiállításként útjára indítani, ezért várják azon intézmények jelentkezését, ahol szívesen fogadnák a tablókat.

Kép
Szeleczky Zita kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban
Fotók: Mocsári László

Vármegyénk egyik gyönyörű településén, Nekézsenyben nőtt fel, az 1915. április 20-án született Szeleczky Zita ismert színművész, aki a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. Ezenkívül több filmben – például Fekete gyémántok, Azúrexpressz, Szegény gazdagok, Gül Baba, Egy éjszaka Erdélyben – is szerepelt.

„Újra és újra lehet látni azokat a régi magyar filmeket, amelyekben Szeleczky Zita szerepel. Sőt a Magyar Televízió az évforduló tiszteletére, műsorra is tűzött több filmet tőle. Vasárnap például a „Gül Baba” című volt látható, amiben Jávor Pállal játszott együtt. Budapesten a Nemzeti Színház már az ünnep előtt megnyitotta a Szeleczky Zita 110 kiállítását. A Szeleczky Zita Alapítvány pedig támogatja a versmondást népszerűsítő művészeket a Szeleczky Zita-emlékgyűrűvel” – ismertette Filip Gabriella kulturális újságíró, aki az Észak-Magyarország volt újságírójaként személyesen is találkozott a művésznővel.

Kép
Szeleczky Zita kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban

„Magyarországon mindössze nyolc évig játszhatott Szeleczky Zita, aztán politikai okokból 1944. végén kénytelen volt elmenekülni Ausztriába, majd Olaszországba ment tovább. Összesen 28 filmben szerepelt, de ezek közül több külföldön készült. Az „Egy éjszaka Erdélyben” című filmjével 1941-ben a Velencei Filmfesztiválon díjat is nyert. 1948-ban a népbíróság három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte háborús felbujtásért. Ezért kivándorolt Argentínába, ahol színházat is alapított és járta a magyar közösségeket irodalmi és vidám műsorával” - fejtette ki.

„Élete utolsó évében, a rendszerváltás után tért csak vissza Magyarországra a Nemzeti Színházba, ahol Gárdonyi Géza „Annuska” című darabja volt az utolsó. 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét” – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy Veczán Pál evangélikus esperes meghívására jött el Miskolcra 1997-ben a reformáció ünnepe alkalmából rendezett ünnepségre a Belvárosi evangélikus templomba.

Kép
Szeleczky Zita kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban

„A közeli Bükki Hegyháton fekvő kistelepülés Nekézseny. Örömmel jöttünk ide, hogy együtt itt is megemlékezzünk a falunk temetőjében nyugvó, anyai ágon nekézsenyi kötődésű színművészről, Szeleczky Zitáról. Szavait választottuk falunk jelmondatának is: „Csak hit van és cselekvés” - idézte köszöntőjében Új-Tózsa Csabáné, Nekézseny polgármestere.

„Falunk híres szülötte csak negyvenöt évnyi távollét után léphetett ismét magyar földre és első útja a nekézsenyi temetőbe vezetett, ahol családja, szülei és testvérei is nyugszanak. Már negyed százada annak, hogy őt magát is elkísérhettük utolsó földi útjára. Azóta ezrek tisztelegtek síremlékénél, látogatták meg a faluban lévő emlékházát és nézték meg emléktábláját a családi kúria falán. Megünnepeltük születésének centenáriumát, nem feledkezünk meg évfordulóiról, "Üzennek a csillagok" címmel szavalóversenyeket rendezünk tiszteletére diákoknak. Nekézsenyi emlékezetét már egy általunk kiadott könyv is őrzi” – részletezte, hozzátéve, hogy a jelenlegi kiállításon a színművész életútján kívül Nekézseny is megismerhető, amit Szeleczky Zita rajongásig szeretett.

Kép
Szeleczky Zita kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban

Az eseményen Bodnár Mónika a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egyesület elnöke konferált. Kulturális műsort adtak versmondó diákok: Borsi-Novák Ingrid, a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozatos tanulója Wass Albert "Fohász a hazáért" című költeményből szavalt el részleteket, majd Bácsa Zsófia, az Üzenet a csillagokból szavalóverseny 5-6. osztályos korosztályának győztese, a dédestapolcsányi Lajos Árpád Általános Iskola diákja Jókai Mór "Országos összeveszés" című versét adta elő. Ezt követően dicsőítő énekeket énekelt Ottenberger Balázs református lelkipásztor vezetésével a Hosanna Zenekar, amelynek tagjaként Szabó Kitti, az Együtt Nekézsenyért Egyesület elnöke beszélt a hagyományőrző egyesület munkájáról a településen.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.