Ugrás a tartalomra

Kilencedik alkalommal rendezték meg a könyvtári Majálist

Létrehozva
A könyvek és a mese jótékony erejére szeretnék felhívni a figyelmet a program szervezői.
Kép
Konyvtari_majalis_20250510-ot_09.jpg
Kilencedik alkalommal rendezték meg a könyvtári majálist. Fotók: Osztie Tibor

Rengeteg játékos feladattal, könyvekkel, zenével és egyéb szórakoztató programokkal készült a majálisra szombaton a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár.

– Az esemény célja, hogy jobban megismertessük az embereket a könyvtári szolgáltatásokkal – mondta el a Miskolc Tv stábjának Miklós Katalin, a gyermekkönyvtár vezetője. – Sok szülő itt döbben rá, mennyire fontos, hogy a gyerekek már egész kicsi korukban megismerkedjenek a könyvek világával. A programokon részt vevő szülők többsége a hétköznapok során is aktívan látogatja a könyvtárat. Sokan ismerték fel a mesék jótékony hatását a gyermeki lélekre – véli Miklós Katalin.

A IX. Könyvtári Majálison a szervezők „májuskosarakban” kínáltak ismeretet, játékot, zenét, sőt még táncot is. A Kolompos Együttes kezdte a programot 10 órakor, ők már a nyolcvanas évek óta élen járnak a magyar néphagyományok játékos, népzenével történő továbbadásában.

Déltől a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola fakultációs csoportjának tanulói gömöri táncokat adtak elő. 13 órától pedig a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola néptánccsoportja „Somogyi lassú és friss” címmel mutatott be táncelőadást.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.