Ugrás a tartalomra

Közel húsz kilogramm kábítószerrel buktak le Miskolcon

Létrehozva
Bűnösség megállapítása esetén 5 évtől 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására nyílik lehetősége a bíróságnak.
Kép
Lebuktak a dílerek.
Több mint húsz kilónyi droggal buktak le a dílerek. Fotó: police.hu

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akik összesen közel húsz kilogramm kábítószerrel kereskedhettek Miskolcon és vonzáskörzetében.

A rendelkezésre álló adatok szerint a rendőrök május 14-én kutatást végeztek az egyik gyanúsított miskolci ingatlanában, ahol tetten érték a másik gyanúsítottat, amint 9 kilogramm előre csomagolt amfetamin gyanús fehér anyagot, valamint 1 kilogramm marihuána gyanús anyagot adott át a lakástulajdonos nőnek. 
Ezen túlmenően az ingatlanban kokain, ecstasy tabletták, ismeretlen gombaszármazék, fogyasztáshoz használt eszközök, valamint több, mint egymillió forint készpénz is volt. A nő felfedte továbbá belvárosi irodájának helyszínét, ahol egyebek mellett közel ezer darab ecstasy tabletta és LSD bélyegek voltak. A férfi kisteherautójában pedig további 8 kilogramm marihuána gyanús anyagot, míg lakóhelyén 1 kilogramm kábítószert és termesztéshez használt eszközöket találtak a nyomozó hatóság tagjai.

Kép
Lebuktak a dílerek2

A rendelkezésre álló adatok alapján mindkét terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2024-ben és 2025-ben kábítószert értékesíthettek Miskolcon és vonzáskörzetében.

A gyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapítására.

Az eljárás tárgyát képező bűncselekmény miatt – bűnösség megállapítása esetén – 5 évtől 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására nyílik lehetőség. A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható szabadságvesztés mértéke önmagában megalapozza mindkét terhelt esetében a szökés, elrejtőzés veszélyét, melyet a személyi körülményeik nem ellensúlyoznak, mindketten rendelkeznek külföldi kapcsolatokkal, életvitelük könnyen felszámolható. Megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a terheltek a vásárlói kör, így a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével meghiúsítanák, megnehezítenék a bizonyítást. Esetükben a bűnismétlés veszélye is reális.

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. A végzés a férfi gyanúsított esetében végleges, társa azonban fellebbezést jelentett be - írja a Miskolci Törvényszék.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.