Ugrás a tartalomra

Hősei előtt tisztelgett Miskolc

Létrehozva
A város azokra a miskolci hősökre emlékezett, akik Szent István király óta életüket adták a hazáért.
Kép
A feltöltött fájl át lett nevezve erre: hosok_napja_250525_ja-13.JPG
Fotó: Juhász Ákos

A hősök napja alkalmából az önkormányzat megjelent tagjai két helyszínen rótták le a tiszteletüket. Koszorúztak a népkerti országzászlónál, majd a Hősök temetőjében több sírt, emlékművet és kopjafát is meglátogattak: így a többi közt Gömöry Árpád sírját, az I. világháborús hősök emlékművét, a II. világháborús hősök emlékművét, a Hadifoglyok kopjafáját és az '56-os emlékművet.

Preview Image
Koszorúzás a Hősök napján az Országzászlónál | Horváth Csongor képgalériája

Az utóbbi helyszín mellett levő volt köztemetőben pedig az I. világháború áldozatainak emléktáblájánál, valamint a cserkészek által a hősök tiszteletére állított kopjafánál helyeztek el koszorúkat.

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe. 1945-től, a kommunizmus időszakában nem tartották meg az emléknapot, a rendszerváltást követően ismét lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd egy 2001-ben elfogadott törvény kibővítette a kört mindazokra, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”

Preview Image
Koszorúzás a Hősök temetőjében | Horváth Csongor képgalériája

A Miskolci Kulturális Központ által rendezett tisztelgéshez csatlakozhattak szervezetek, vállalatok és magánszemélyek is.

(Címlapkép: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.