Ugrás a tartalomra

Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával

Létrehozva
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Kép
supersum
Fotók: Rogosz Péter

Az eszközökkel – melyek összértéke eléri a 10 millió forintot – a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) Onko-Haematológiai Osztályát szeretné segíteni a Supersum alapítvány.

Hogy a hatalmas összeget előteremthessék, komoly összefogásra van szükség. Lapunk részletesen beszámolt arról, hogy még április elején egy többnapos akciósorozat alapozta meg a gyűjtést. Előbb Németi Gergő tűzoltó és társai vállaltak egy többszáz kilométeres sétát: Szentendréről gyalogoltak Miskolcra, a figyelemfelkeltés pedig olyannyira jól sikerült, hogy 1,3 millió forint gyűlt össze a támogatóknak köszönhetően.

Aztán a Supersum megrendezte ma már hagyományosnak számító jótékonysági futását is, ahol több mint 1 millió forint érkezett be az alapítványhoz az online nevezésekből és a helyszíni adományokból.

Kép
supersum

Majd pár napra rá több koncertnek is otthont adott a Művészetek Háza: előbb kétszer is teltház előtt lépett fel a Csiribiri zenekar és Bobó, majd A Dal tavalyi nyertese, László Evelin töltötte meg a koncerttermet. Mindkét programon 1-1 millió forint gyűlt össze.

A támogatásokat azóta is várja és fogadja a Supersum – kedden egy látogatás alkalmával a város vezetői bejelentették: ők is a jó ügy mellé álltak, és egy korábbi vállalásuknak megfelelően tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották, és el is utalták az alapítványnak.

– Nagyon sokféle területen, és nagyon sokféle problémával jelentkező embernek segítenek önzetlenül, saját szabadidejüket is rá áldozva – méltatta a Supersum tevékenységét a látogatás alkalmával Tóth-Szántai József polgármester.

Kép
supersum

– Szerettük volna kifejezni támogatásunkat önök felé. Tettünk egy ígéretet, miszerint szeretnénk rendszeresen segíteni különböző alapítványokat – emlékeztetett egy korábbi vállalásukra a városvezető.

Hollósy András alpolgármester érdeklődésünkre azt hangsúlyozta, hogy a társadalmi felelősségvállalás közös ügy; nem lehetőség, hanem kötelesség.

– Látjuk, mennyire komoly munkát végez a Supersum az önkénteseivel Miskolc jobbá tétele érdekében. Nem volt kérdés, hogy a tiszteletdíjunkból mintegy 1,2 millió forintot felajánlunk a GYEK egyik osztályának támogatására – mondta az alpolgármester, olyan „fáklyavivőnek” nevezve a Supersumot, ami karitatív tevékenységével példát mutat.

Kép
supersum_jotekonysag_varosvezetes_250617_rp-2.jpg

Bernasconi-Bús Katalintól, az alapítvány kuratóriumi elnökétől megtudtuk, hogy a mostani felajánlásnak köszönhetően elérték az 5,5 millió forintot, így az első orvosi eszközt, egy őssejtfagyasztó szekrényt meg is tudnak vásárolni a miskolci GYEK Onko-Haematológiai Osztálya számára.

Címkék

Ez is érdekelhet

Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.
Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.