Ugrás a tartalomra

Így nő ki a földből a Szent István téri társasház

Létrehozva
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Kép
avalon_tarsashaz_epites_250617ml-10.JPG
Fotók: Mocsári László

A mélygarázs már készen van, és épülnek már a falak is – a megfelelő ütemben halad a Szent István téri társasház építése. Mindezt Tóth Róbert, a beruházó Avalon Center Kft. ügyvezetője mondta el a minap.hu-nak. A két épületből álló komplexumban összesen kilencvenhárom lakás kap majd helyet, a földszinten üzlethelyiségeket alakítanak ki, az alagsorban pedig egy száztíz állásos teremgarázs jön létre.

– Az elmúlt időszakban a Szinva új fedése és a környező házak állékonyságának a biztosítása volt a legnagyobb feladat. Amint ezzel elkészültünk, dinamikusan kezdett épülni a komplexum, a mélygarázs már teljesen kész, jelenleg a földszint födémét építik. ezt követően a munka még látványosabb fázisába kapcsol, úgy tervezzük, havonta egy szintet emelkedünk – mondta el a cégvezető.

Kép
avalon_tarsashaz_epites_250617ml-5.JPG

Ahogyan arról többször írtunk, a miskolciak által évek óta csak kavicsos parkolóként nevezett terület rendezésének sorsa évtizedek óta húzódik. A területen korábban hotel építését is tervezte egy másik társaság, az Avalon a telket még hosszú évekkel ezelőtt vásárolta meg, és először egy irodaházat terveztek ide, ám ennek létesítéséről, hosszan egyeztetés után a városvezetéssel és a helyi lakosokkal, elálltak (irodaházat végül a Zsigmondy utcán, a régi Északterv-székház helyén alakították ki). Ezt követően a várossal együttműködve született meg koncepció, melynek mentén megindulhatott a kivitelezés.

Kép
avalon_tarsashaz_epites_250617ml-9.JPG

– Az elmúlt évtizedekben többféle elképzelés volt a hasznosításra, készültek tervek irodaházra, más funkciójú épületekre, azonban a város azt szerette volna, hogy olyan épület álljon a főtér mellett, amely biztosítja, hogy este, éjszaka se haljon ki a terület. Így esett a választás a társasházra, alatta üzletekkel, vendéglátókkal, bankokkal – részletezte Tóth Róbert, aki újfent hangsúlyozta: az építkezés után ismét passzázs köti majd össze a Szent István és Erzsébet tereket.

Kép
avalon_tarsashaz_epites_250617ml-12.JPG

Megtudtuk, a lakások negyven százalékát már el is adták, túlnyomórészt olyan magántulajdonosoknak, akiknek vonzó az, hogy Miskolc belvárosában találjanak új otthonra. A társasházkomplexum várhatóan 2026 második negyedévére lesz kész. 

Kép
avalon_tarsashaz_epites_250617ml-15.JPG

Januárban egyébként az is kiderült, hogy a területen rendkívül értékes leleteket találtak a Herman Ottó Múzeum régészei, akik a földmunkák megkezdésétől folyamatosan a terepen voltak. A leletekről szóló cikkünket itt éri el.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.