Ugrás a tartalomra

Így néznek ki a Múzeumok éjszakája miskolci programjai számokban

Létrehozva
A népszerű kulturális programsorozatot múlt szombaton rendezték meg, a helyi programokra több ezren voltak kíváncsiak.

Hatalmas sikere volt a szombaton megrendezett Múzeumok éjszakája miskolci programjainak. A városban a hagyományoknak megfelelve a Herman Ottó Múzeum valamennyi kiállítóhelyén és a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) telephelyén is programokkal készültek a szervezők.

Ahogyan arról korábban lapunk is írt, a nagy múltú és igen népszerű programsorozatnak idén Miskolc a kiemelt helyszíne volt. A Herman Ottó Múzeum idén két téma mentén állította össze programjait: a Jókai emlékév és a népművészet kapott kiemelt szerepet.

Preview Image
Múzeumok Éjszakája – Mocsári László képgalériája

Az MVK-nál pedig a nosztalgia került középpontba: a cég nosztalgia buszai és villamosai mellett veteránautók sokasága volt megtekinthető, de programokkal készültek a tűzoltók, a rendőrség és a Városgazda is emellett pedig a cég működését bemutató vezetett túrákon vehettek részt az érdeklődők, valamint mindenkit várt a Szondi György utcai telephelyen berendezett közlekedési múzeum is.

Preview Image
Múzeumok Éjszakája az MVK telephelyén – Mocsári László képgalériája

A Múzeumok éjszakáját 2002 óta rendezik meg jellemzően Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombati napon. A programnak évről évre több százezer látogatója van országszerte. Az MVK telephelyén szombaton délután háromtól este tíz óráig több mint ötezer-ötszáz ember fordult meg, de a Herman Ottó Múzeum programjain is több ezren vettek részt.

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.