Ugrás a tartalomra

Körzeti rendészeket képez a MIÖR

Létrehozva
A Miskolci Önkormányzati Rendészetnél megkezdték a leendő seriffek képzését, akik a tervek szerint augusztus végén állnak szolgálatba.
Kép
rendeszek_oktatas_250708ml-7.JPG
Megkezdték a leendő seriffek kiképzését. Fotó: Mocsári László

Ahogyan azt korábban megírtuk, újra hadrendbe állnak a körzeti rendészek – akiket a közbeszédben gyakran seriffeknek hívnak -, akiknek a feladata az lesz, hogy megismerve a terület sajátosságait, az ott élőket, az ipari, kereskedelmi egységeket, gondos gazda módjára biztosítsák a rendet. Továbbá, hogy jó kapcsolatot tartsanak majd fenn a civil egyesületekkel, egyházakkal is.

Kép
rendeszek_oktatas_250708ml-11.JPG

Kovács László Csaba a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója elmondta, a körzeti rendészek közterület felügyelői munkát végeznek a nap minden szakában a számukra kijelölt körzetekben, amelyekben figyelnek az általános rendre és az adott napszak specialitásaira is, mint amilyen például a reggeli-hajnali órákban jellemző kutyasétáltatás. Ellenőrzik a sétáltatási és köztisztasági, egészségügyi szabályok betartását, avagy a szintén ebben az időszakban jellemző szemétszállítás körülményeit, hogy nem maradt-e például szemét kiszóródva a közterületen. Napközben pedig általános közterület felügyelői munkát látnak el, amelynek fontos része a kapcsolattartás az állampolgárokkal.

- Az éjszakai órákban is dolgoznak majd, boltok, italkimérő helyek vagy akár a szalonnasütők környékén. Ünnepnapokon és hétvégén is találkozhat majd velük a lakosság. Változó műszakbeosztásban, napi 8 vagy 12 órában teljesítenek szolgálatot – osztotta meg Kovács László Csaba.

Kép
rendeszek_oktatas_250708ml-2.JPG

Az igazgató kiemelte, a most átképzett munkatársak nem új dolgozók, vannak, akik már évek óta a MIÖR alkalmazottai, hanem ezen a belső képzésen vértezik fel őket az új feladatkörhöz szükséges tudással. A munkájukat kifejezetten a választókerületekhez kötve végzik majd, amelyből tizennyolc van Miskolcon. Erre a munkára készítik fel most azokat a munkatársakat, akiket a vezető kollégák javaslatai alapján választottak ki. Ők nagyon jól ismerik a munkatársakat, akik már végzett, gyakorlattal rendelkező közterületfelügyelők.

Kép
rendeszek_oktatas_250708ml-6.JPG

- Emellett néztük azt az emberi és mentális felkészültséget is, ami szükséges ehhez a munkához. A tizennyolc kiválasztott ember a képzéssel még több ismeretre és képességre tesz szert a hetente kétszer megtartott felkészítőkön. Ez egy tréning jellegű, széles spektrumú képzés, napi nyolc órában. A képzésben többek között szituációs gyakorlatok is vannak, amikor generálunk olyan helyzeteket, amelyek előfordulhatnak a munkájuk során. Például azt, hogyan kell egy kamera előtt állva nyilatkozni, vagy részt venni egy lakossági fórumon – részletezte.

Kép
rendeszek_oktatas_250708ml-9.JPG

Bodnár Zsolt már korábban is részt vett a seriff szolgálat munkájában. Most ismét csatlakozik a körzeti rendészekhez. 
- Örömmel vettem a felkérést a vezetőség részéről, hogy ebben a feladatban részt vegyek, illetve egyéb más feladatok is előtérbe kerültek, amiknek szívesen állok elébe. Korábban is szerettem ezt a munkát. Ez egy kiemelkedő, nagy fontosságú feladat volt a megszűntetés előtt is, és úgy gondolom, hogy az lesz az újraindulás után a jövőben is – vallja a közterület felügyelő.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szombaton újra útnak indul a Gasztroexpressz
MiskolcSzabadidő
A LÁÉV mahócai szárnyvonalán vonatozhatnak, akik szombaton az Ehető Erdő programját választják.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Mutatjuk, hol és mikor aszfaltozzák az Avast
Miskolc
Egy hét múlva megkezdődik az Avas főútjának teljes felújítása.
Magyar Film Napja 2026 – Bujtor István előtt tiszteleg Miskolc
MiskolcKultúra
Április 30-án ismét a magyar filmművészet kerül a középpontba a Magyar Film Napja alkalmából. Ebből az ünnepi apropóból a miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art mozitermei különleges vetítéssorozattal várják a közönséget, amely méltó módon idézi meg a hazai filmgyártás egyik ikonikus alakját, Bujtor István munkásságát.