Ugrás a tartalomra

Örömmel segített a miskolciak ügyeiben

Létrehozva
Az ügyintézői feladatkör is lehet változatos, amit negyven évnyi odaadó munka után Életműdíjjal köszönt meg a város.
Kép
suga_ildiko_250709ml-2.JPG
Fotók: Mocsári László

A köztisztviselők napja apropójából július 2-án a város díjakat adományozott azoknak, akik a legodaadóbban szolgálták a közjót és a miskolci állampolgárokat, amiről portálunk korábban tudósított. Suga Ildikó Gabriella negyven évnyi munkaviszonyát végig a polgármesteri hivatalban töltötte, hűségéért és eredményes munkájáért Életműdíjjal tüntette ki nyugdíjazása előtt Tóth-Szántai József polgármester és Senviczki Erika jegyző. Arról faggattuk, hogy milyen szépségek, érdekességek és kihívások jellemezték a munkáját. 

- 1985. augusztus 12-én volt az első munkanapom a polgármesteri hivatal jogelődjében. Ügyfélszolgálati munkakörben kezdtem a pályafutásomat. Lakcím bejelentéstől kezdve, a fizető vendéglátó engedélyeken át, a lakásbejelentések lebonyolításáig és a hatósági bizonyítványok kiadásáig, rendkívül sokrétű feladataim voltak. Később munkakönyvek kezelésével és útlevél ügyintézéssel is foglalkoztam – sorolta Suga Ildikó Gabriella, a polgármesteri hivatal Hatósági Osztály Igazgatási és Ügyfélszolgálati Csoportjának nyugalmazott igazgatási ügyintézője. 

Szívesen képezte magát

Suga Ildikó jelenleg felmentési idejét tölti és elárulta, hogy örömmel készül rá, hogy unokáira több időt tudjon fordítani. A Dunakeszin élő nagyobbik lányánál már két unoka született, kisebbik lánya pedig a közelben, Miskolcon él és vele is sokszor találkozik. 

Kép
Suga Ildikó Gabriella Életműdíj
Köztisztviselői Életműdíj emléklappal

- Amikor a GYES-ről visszatértem, az Igazgatási Osztályon folytattam a munkát hagyatéki ügyintézőként és emellett birtokháborítási ügyekkel is foglalkoztam. Munkatársaim arra biztattak, hogy tanuljak tovább. Így munka mellett elvégeztem a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karán az igazságügyi ügyintéző szakot és 2007-ben lediplomáztam. Ezt követően a Szabálysértési Csoporthoz kerültem, majd annak megszűnésével új feladatkör bevezetésében vettem részt. A szabályos egészségügyi ügyek vitele mellett csoportvezető is lettem és a közösségi együttélési szabályszegési ügyekkel foglalkoztam egészen nyugdíjazásomig – részletezte.

Hozzátette, hogy nagy kihívást jelentett számára, hogy a terület kapcsán egészen új jogszabályokat kellett megtanulnia és alkalmaznia. A megoldandó ügyek pedig nagyon változatosak voltak, helyszínekre is jártak ki, ezért egyáltalán nem unalmas munka az övé. 

Hasznos feladatot végzett

Beszámolt arról is, hogy az ügyfelekkel mindig megtaláltam azt a hangot, ami a megelégedésükre szolgált. 

- Még akkor is szót értettem az ügyfelekkel és el tudtam nekik magyarázni a rájuk vonatkozó jogszabályokat, ha az ügy jellegéből adódóan ellenükre való intézkedésre volt szükség. A hagyatéki ügyeket kifejezetten szerettem, mert ott azt éreztem, hogy nagyon nagy segítségükre lehetek, abban a nehéz helyzetben, amiben éppen voltak. A diplomamunkámat is ebből a területből írtam – tudatta a köztisztviselő. 

Kép
Suga Ildikó Gabriella kitüntetésével
Suga Ildikó Gabriella kitüntetésével

Elmondása szerint nem bánta meg, hogy negyven évig hűséggel ugyanazon a munkahelyen maradt és nem váltott. 

- A köztisztviselők napja szerintem jó kezdeményezés, mert motiváló. Visszatekintve a kerek negyven évnyi szolgálati időmre, jó szívvel és jó érzéssel gondolok a pályafutásom minden mozzanatára és örülök, hogy végig kitartottam! Hat-nyolc évvel ezelőtt a jó munkámért kaptam egy oklevelet. Most pedig hálás vagyok, hogy az Életműdíjjal a hűségemet is megköszönték, ami nagyon felemelő érzés – hangsúlyozta a díjazott. 

Elhivatottság, felkészültség

Megosztotta, hogy mindössze kétszer két évet volt távol a munkából, amikor szült, mert nagyon szerette a hivatali közösséget, munkatársait, főnökeit, akik mindig kedvesek voltak. A mai napig kiváló kapcsolatot ápol kollégáival és már megbeszélték, hogy nyugdíjazása után közösen fognak járni kirándulni. Ugyanis nyugdíjas éveit aktívan szeretné eltölteni, a hobbijait – számfestőzés, úszás - gyakorolva. Emiatt igyekszik új napirendet kialakítani magának, hogy rendszerezettek maradjanak a napjai. 

- Többször volt rá lehetőségem, hogy fiatalabb, újonc kollégáknak átadjam a tudásomat. Azoknak javasolnám ezt a hivatást, akik szeretnek irodában dolgozni, ügyfelekkel foglalkozni és mások érdekében ügyeket megoldani. Fontos az elhivatottság és a szakmai felkészültség, hogy jól ismerjék a jogszabályokat és rutinszerűen tudják őket alkalmazni. Emiatt ez viszonylag kötött tevékenység, reggel 7.30-tól 16 óráig tart a munkaidő, amit csak a helyszínelések szakítanak meg – foglalta össze. 

A díjátadáson kollégái így méltatták: 
Suga Ildikó Gabriella munkáját mindig lelkiismeretesen és nagy szorgalommal, kiváló szakmai tudással, a jogszabályi előírások maximális betartásával látta el. Szakmai tapasztalata és ismerete kiemelkedő. A munkáját mindig igényesség, alaposság és pontosság jellemezte. Együttműködő képessége példaértékű, mely tulajdonságával nemcsak a munkatársai tiszteletét vívta ki, hanem az ügyfelek elégedettségéhez is nagyban hozzájárult. Az eltelt évtizedek alatt elhivatott, felelősségteljes, kiváló szakmai hozzáértéssel végzett munkája elismeréseként Életműdíj kitüntetésben részesült. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.