Ugrás a tartalomra

Jubilált a termelői nap

Létrehozva
Vasárnap 9 és 13 óra között szokott helyen, az Erzsébet téren rendezték meg a miskolci termelői napot. A mostani alkalom különlegesnek bizonyult, ugyanis kerek születésnapot ünnepelt az esemény.
Kép
fotó: Mocsári László

A miskolci termelői nap 2015 júliusának harmadik vasárnapján indult útjára. Ez azóta is egy olyan vásár, ahol jellemzően őstermelők és házi manufaktúrák árusítják termékeiket. A paletta széles skálán mozog: a lekvároktól, szörpöktől kezdve a kézműves sajtokon át egészen a textil termékekig és különféle ajándéktárgyakig szinte minden megtalálható a standokon. Folyamatosan bővül a kínálat idény jellegű zöldségekkel, gyümölcsökkel.

Az immár tizedik éve töretlen népszerűségnek örvendő közösségi program egyik vonzereje épp a személyességében van, emelte ki a szervező Miskolci Kulturális Központ részéről Tamás Krisztián – hozzátéve: a szervezők minden évben apró meglepetéssel készülnek a születésnapra, most sem volt ez másképp.

– A termelői nap egy jó hangulatú találkozási lehetőség a miskolciak számára, és a portékáikat büszkén kínáló termelők és vásárlók között. Ez egy olyan közösségi alkalom, amelyet a természetesség, a kedvesség, a tudatosság és a sokszínűség jellemez, így nem csoda, hogy a helyiek is a szívükbe zárták – fogalmazott a Miskolc Televíziónak az MKK kommunikációs menedzsere.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Stábunknak nyilatkozott még Rácz Miklós termelő is, aki a Borsodi Sajtműhely részéről elmondta: újcsanálosi sajtkészítményeiket már a termelői nap 2015-ös kezdetétől fogva árulják Miskolcon. A kitartó érdeklődést és a stabil keresletet mutatja szerinte, hogy nyolc és tizenegy óra között gyakorlatilag termékeik kilencven százalékát el szokták kapkodni a kilátogatók.

Az Erzsébet téren tehát ezúttal is beszerezhettük kedvenc kézműves portékáinkat, minőségi bio élelmiszereinket. Vasárnap délelőtt azonban zenés előadásokkal is szórakoztatták a kilátogató közönséget. Fellépett a ZENITA, azaz a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány. 

Kép
Tíz éves a Termelői np

Az ő műsorukat láthatták a térre látogatók 10 órától, majd a Classic Brass Band térzenei előadását hallgathatták meg 10:30-tól. Ezzel párhuzamosan ingyenes arcfestéssel és kézműves foglalkozással is várták a gyermekeket és családjukat.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.