Ugrás a tartalomra

Sebeket imitáltak aztán bekötözték

Létrehozva
Nyílt törés, szúrt seb, horzsolás, háztartási balesetek – csupán néhány példa a lehetséges sérülések közül, amelyeket élethűen jelenítettek meg a Vöröskereszt speciális képzésén, hogy megtanulják a szakszerű imitálásukat és ellátásukat.
Kép
voroskereszt_imitator_kepzes_250806ml-12.JPG
Imitátorokat képez a Magyar Vöröskereszt Miskolcon. Fotó: Mocsári László

Sosem fogom elfelejteni, amit még az autóvezetői jogosítvány megszerzésekor – majd’ négy iksszel ezelőtt – tanultam az egészségügyi vizsgára: „ha a bőr folytonossága megszakad, sebről beszélünk”. A négynapos tanfolyamon, amelyet a Magyar Vöröskereszt szervezett Miskolcon, éppen azt gyakorolták a fiatalok, hogy milyen egy seb, azt hogyan kell ellátni, sőt, azt is elsajátították, hogyan kell egy sebesülést imitálni, hogy aztán azon gyakorolhassák a szakmai fogásokat.

Kép
voroskereszt_imitator_kepzes_250806ml-5.JPG

A fiatalokból álló, tizenegy fős csapat tagjai Miskolcról, valamint Heves és Nógrád vármegyéből érkeztek városunkba, hogy megtanulják a sebkészítés, valamint a betegségek és rosszullétek valósághű eljátszásának módszereit. A tanfolyam zárásaként vizsgát tesznek az elsajátított ismeretekből. A szerdai imitátorképzésen ottjártunkkor éppen a horzsolások realisztikus elkészítését gyakorolták az önkéntesek.

Kép
voroskereszt_imitator_kepzes_250806ml-13.JPG

Koleszár Marcell, aki a Magyar Vöröskereszt önkéntese már három éve és a miskolci csapat vezetője a képzésen, elmondta, ő az elsősegélynyújtás területén tevékenykedik a Vöröskeresztnél és nagy élmény számára megismerni, hogyan készülnek az imitált sérülések, hiszen ez az alapja az elsősegélynyújtás oktatásának, a gyakorlatok elvégzésének, még nem éles helyzetben.

– Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy működnek az imitátorok, mi a feladatuk, milyen sminkeket használnak, milyen sebeket, hogyan készítenek el. Én is imitáltam régebben, de ez most egy elég nagyszabású képzés, profi oktatóval, akitől sok újdonságot lehet tanulni. Nagyon élvezem a képzést, mert itt egy ifjúsági csapat van, nagyjából hasonló életkorú tagokkal, akikkel például csapatépítő játékokat is játszunk, barátkozunk. Tehát ez nem egy száraz tanulás, hanem egy izgalmas folyamat és együttlét. Az imitáción és a játékokon túl egyéb olyan dolgokat is tanulunk, mint a stresszkezelés például, amiknek később is hasznát vesszük az életben – osztotta meg Marcell.

Kép
voroskereszt_imitator_kepzes_250806ml-14.JPG

Csige István Zoltán a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti referense ismertette, hogy a tanfolyamon résztvevő ifjak többek között megtanulnak sebeket készíteni, sérüléseket hitelesen eljátszani – vagyis imitálni -, illetve betegségeket bemutatni azért, hogy az ezeket ellátók – legyenek azok az elsősegélynyújtók vagy szakképzettebb egészségügyi személyzet -, gyakorolni tudják a szakmai fogásokat, módszereket.

Kép
voroskereszt_imitator_kepzes_250806ml-2.JPG

– A négynapos képzésen a résztvevők megtanulnak sebeket készíteni, sérüléseket hitelesen eljátszani, hogy aztán az őket ellátók tudjanak rajtuk gyakorolni. Sőt, a katasztrófavédelemnek is beszoktunk segíteni gyakorlatokon, ahol szintén eljátsszák a sérültet vagy az árvízben érintett lakosságot is, ha kell. Legjobban élő emberrel lehet az ilyen szituációkat gyakorolni. Egészen más a tapasztalat, mint elképzelt helyzetben vagy bábuval. Mentőcsapatok felkészülésében is segíteni szoktunk az imitátorainkkal – mondta el Csige István Zoltán. 
Hozzátette, szeptemberben egy nagyszabású országos elsősegélynyújtó verseny lesz, amelyen a levizsgázott, okleveles imitátorok is közreműködnek majd a döntőben.

Kép
v_esosegelynyujto_verseny_250602ml-17.JPG

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.