Ugrás a tartalomra

Toronymagas szavazatkülönbséggel nyert a hónap állata

Létrehozva
A Miskolci Állatkert immár hagyományosan meghirdette augusztusban is a hónap állata versenyt, amelyen a három felkínált lehetőségből nem a madagaszkári bütyköscsótány vagy a vörösorrú ormányosmedve lett a befutó.
Kép
allatkert_honap_allata_2.jpg
A hónap állata augusztusban a perzsa leopárd. Fotó: Miskolc Televízió

Hanem a perzsa leopárd lett a hónap állata augusztusban. Toronymagasan lekörözve az ebben a hónapban választásra felkínált másik két állatot, a madagaszkári bütyköscsótányt és a vörösorrú ormányosmedvét.

Darvas Katalin zoopedagógus, a Miskolci Állatkert munkatársa a Miskolc Televíziónak elmondta, a Miskolcon győztes perzsa leopárd helyzete világviszonylatban sajnos nem áll jól, ma már kevesebb, mint ezerkétszáz példány él mindössze a vadonban. A Közel-Kelet és Közép-Ázsia hegyvidékein, félsivatagjaiban és sztyeppéin található élőhelyeik folyamatosan szűkülnek és elszigetelődnek egymástól a populációk is. Ráadásul ezek a területek nagyrészt katonai konfliktusok által is veszélyeztetettek.

Kép
allatkert_honap_allata_1.jpg

- Az augusztusi három jelöltünk a perzsa leopárd, a madagaszkári bütyköscsótány és a vörösorrú ormányosmedve volt, és a szavazást toronymagasan a perzsa leopárdok nyerték, úgyhogy augusztus hónapban a Miskolci Állatkertben ez a faj lett a hónap állata. A perzsa leopárd a legnagyobb termetű leopárd alfaj, amely a Közel-Kelet és Közép-Ázsia hegyvidékein, félsivatagjaiban és sztyeppéin él. Magányos ragadozó, csak a párzási időszakban él rövid ideig párban. A kölyköket a nőstény egyedül neveli, amelyek másfél évesen hagyják el anyjukat, majd kétéves korukra válnak ivaréretté. A Miskolci Állatkertben három példány él – ismertette Darvas Katalin.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Elárulta a győztesekről, hogy a többi macskaféléhez hasonlóan, a napjaik nagy részét lustálkodással töltik, leginkább valahol a földön heverészve, de az sem ritka, ha a kedvenc mászófájukon, a magasban pillantjuk meg őket ásítozva. Ezzel együtt is kifejezetten kedveltek a látogatók körében, amit az is bizonyít, hogy augusztusban a hónap állatának választották ezt a fajt.

Darvas Katalintól megtudtuk a három főszereplő nevét is, Tareca a nőstény, Azhar a hím és az ő kölykük a 2023-ban itt született Ramin. A két felnőtt állattal az állatkert részt vesz az Európai Állatkertek Szövetségének fajmegőrzési programjában, ezért is nagy öröm mindig, ha szaporulat érkezik. Ramin most lesz kétéves, lassan eléri az ivarérettséget, úgyhogy hamarosan majd egy új állatkertbe fog költözni, hogy saját családot alapíthasson.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.