Ugrás a tartalomra

Farkaskölyköket kaptak lencsevégre a Bükkben

Létrehozva
A kis farkasok egészen biztosan a Bükki Nemzeti Parkban születtek, amit a videó is bizonyít: otthonosan mozognak a területen.

Farkaskölykökről készült felvétel a Bükkben. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a napokban tette közzé azt a videót, amelyen az idén született állatok láthatóak. Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Mának elmondta, a kis farkasok idén születtek a nemzeti park területén.

Az igazgatóságunk által közzétett felvételeken 13-15 hetes farkaskölykök láthatók, ez nyilván egy becslés, hiszen a pontos születési időt nem tudhatjuk. Ha figyelembe vesszük a faj vemhességi idejét, akkor árpilis vége, május eleje lehet az, amikor a kölykök születtek – részletezte a szakember hozzátéve, a képek alapján is látható, hogy a kis farkasok egészségesek, vidámak és összetartóak.

A zoológiai szakreferens emlékeztetett, nem most volt az első eset, hogy ragadozókat észleltek a Bükkben. Olyannyira nem, hogy a nemzeti park az elmúlt években is közölt már hasonló felvételeket. 

Az Északi-középhegységben a farkas jelenléte gyakorlatilag állandónak tekinthető volt az elmúlt évszázadban. Olyan időszakok lehettek, amikor a faj még nem volt védett el-el tűnt. Mondhatni azt, hogy kártékony fajnak gondolták és ennek megfelelően kezelték a helyzetet. Miután viszont fokozottan védett lett, ez a helyzet megváltozott, mi bízunk benne, hogy sokáig tudják majd gazdagtani a hazai élőhelyeket – hangsúlyozta Gombkötő Péter.

A farkasok 3-7 fős falkákban élnek és vadásznak. A csigáktól kezdve a vaddisznókig mindent megesznek. Az európai farkasok teljes egyedszámát ma már több, mint húszezer példányra becsülik.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.