Ugrás a tartalomra

A Miskolci Városgazda is bemutatkozik a Közfoglalkoztatási kiállításon

Létrehozva
A közfoglalkoztatási programok eredményeit és eszközeit bemutató kiállítás és vásár lesz Miskolcon csütörtökön, ahol a termékek és termények mellett érdekes gépeket és interaktív programokat is láthatnak az érdeklődők.
Kép
Az előző vásáron is volt minden, mi szemnek szájnak ingere. Fotó: Juhász Ákos

Jön tehát holnap a IX. Vármegyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár, amelyen mintegy hatvan kiállító mutatkozik be a vármegyéből. Különböző ízek, hagyományok és értékek lesznek terítéken Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyéből. A Szent István téren vármegyénk valamennyi járása, tájegysége képviselteti magát. A megjelenő áruk az adott tájegység hagyományait, egyedi ízvilágát képviselik, megtalálhatóak közöttük gyümölcsök, zöldségek, szörpök, lekvárok, zöldségkrémek, lecsók, befőttek, savanyúságok, tészták, de a helyben készült sütemények közül is lehet majd szemezgetni.

A húsárut mozgó bolt kínálja majd a helyszínen, ami friss hentesárukkal várja az ínyenceket. Ezen kívül egyedi textiláruk, dísz- és ajándéktárgyak, kosarak, bútorok is megtalálhatóak a kínálatban. A kiállítók számos akcióval és kóstolással egybekötött bemutatóval várják az érdeklődőket. A vásár mellett egész napos színpadi- és gyermekprogramok, bemutatók színesítik a rendezvényt.

Az egyik kiállító és egyben rendező vállalat a Miskolci Városgazda lesz, amely rendszeres résztvevője a rendezvénynek. Standjuknál megismerhetik a látogatók a hosszabb időtartamú, illetve a hajléktalan közfoglalkoztatás tapasztalatait, valamint a programban dolgozók mindennapjait is, számos érdekes gépezet és eszköz mellett, mint például az útjelfestő gép, a fűnyírótraktor és az elektromos közterületi porszívó. De megismerhetjük a Városgazda színes életét kisfilmek és interaktív bemutatók által is, megtudhatjuk, hogyan segíti a közfoglalkoztatás a szociálisan hátrányos helyzetű emberek visszakerülését a munka világába.

Kép

– Azoknak a tevékenységeknek a bemutatására próbálunk összpontosítani, amelyek egy megyei jogú város nagyságrendjéhez illeszkednek. Nagyon sok olyan gépünk is van, amelyeket a közfoglalkoztatási programok által tudtunk beszerezni, ezeket is bemutatjuk – mondta el Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió kérdésére.

Kálnayné Vécsi Zsuzsanna, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kommunikációs munkatársa arról tájékoztatott, hogy a kiállítás idejére változik a parkolási rend a belvárosban: lezárják a Patak utca felől megközelíthető, a Városház tér 3–13. szám által határolt, zúzalékos, díjköteles parkolót.

– A területre vonatkozó zöld zónás, valamint kombinált bérletekkel rendelkezők a környező utcákban tudnak parkolni. Javasoljuk a Palóczy László utca, a Dr. Antall József tér, a Pátria Szolgáltatóház mögötti terület vagy a Kossuth Lajos utca parkolóinak igénybevételét, így elkerülhetők a torlódások – ismertette.

A Városgazda a rendezvény előkészítésében is közreműködik: a közterületek takarítása, a virágágyások rendbetétele és a padok áthelyezése is a társaság feladatai közé tartozik.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.