Ugrás a tartalomra

Művészi KiraKÓS az Ady galériájában

Létrehozva
A Kós Károly kreatív technikum végzős diákjai mutatják meg alkotásaikat a város számára.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

KiraKÓS címmel nyílt tárlat szeptember 3-án, 17 órától az Ady Endre Művelődési Ház galériájában, a MSZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola 2025-ben végzett tanulóinak vizsgamunkáiból, amely szeptember 29-ig látható. A megnyitón Domahidy Anna egy szerb, Tóth Zoé egy spanyolt dalt adott elő, Kiss Adrienn pedig Ember István, Utazás az élet vonatán című versét adta elő. 

Az intézmény kreatív ágazatának grafikusai, fotográfusai és keramikusai bocsátották közszemlére alkotásaikat, amelyekben már felfedezhetők az egyedi víziók, kísérletezés és a mesterségbeli tudás remeklése is. A kiállításon láthatók fotók, plakátok, illusztrációk, tipográfiák, digitális művek, funkcionális és dísztárgyak, valamint szobrok. 

Kép
Kós Károly Építőipari , Kreatív Technikum kiállítása az Adyban
Fotók: Mocsári László

- Iskolánkban 2020-tól vannak azok a művészeti képzések, amelyek alkotásaiból ez a kiállítás nyílik. Az építkezési szakasz idején először a grafikusok munkáit mutattuk meg, aztán a fotográfusokét, majd a kerámia és porcelántechnikát. Azóta felnőtt képzési formában a dekoratőr, a lakberendező, valamint a kárpitos is megjelent intézményünkben. Azóta ez olyan egységgé vált, ami az iskolában megmutatva kiemelkedő teljesítménynek látszik – nyilatkozta stábunknak Mokrai Attila, a MSZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola igazgatója. 

Felhívta rá a figyelmet, hogy az iskolában van egy galéria, ahol a tanulók, valamint az intézményben tanító tanárok kortárs művészeti alkotásaiból rendeznek be rendszeresen tárlatokat. Mostanra pedig olyan színvonalú művek születnek a diákok keze által, amelyek a város számára is közkinccsé tehetők. Éppen ezért a Kós Károly technikum jó kapcsolatot ápol az Ady Endre Művelődési Házon kívül a Miskolci Galériával és a Herman Ottó Múzeummal is, ahol a végzős tanulók munkái megjelenhetnek a nagyközönség előtt. 

Kép
Kós Károly Építőipari , Kreatív Technikum kiállítása az Adyban

„A Miskolci Galériának, mint városi kiállítóhelynek kötelessége nyitottnak lenni arra, hogy a város kreatív gimnáziumai, technikumai, rajz tagozatai bemutatkozhassanak az iskolák megszokott falain kívül is. Az erre való felkészülés fontos a diákoknak és a tanároknak egyaránt” - mondta megnyitó köszöntőjében Kákóczki András, a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője, hozzátéve, hogy a jelenlegi kiállítási tárgyaknak a nagy része már szerepelt korábbi végzősök munkáival együtt a Múzeumok Éjszakáján a Feledy-házban.

„Minden kiállításmegnyitó ünnep a kiállítóknak és a nézőknek is. Pláne, ha a kiállítók még fiatalok és épp, hogy elindultak az alkotás rögös útján. Tehát ünnepeljük egy oktatási időszak végét és azt, hogy a tanulóknak kezdődik a nagybetűs élet és a munka, vagy a továbbtanulás. Ez a tárlat több, mint egy egyszerű bemutató. Minden egyes alkotás mögött ott rejlik a tudás, a kíváncsiság, az alkotni akarás és most egy vizsga, amely a tanulmányok lezárása és egyben egy nagy kezdet is. Talán az első nagy megmérettetés ez sok kiállító számára, akik többféle egyedi művészeti látásmódot mutatnak be. Azt fejezi ki a legtöbb munka, hogy az alkotók még úton vannak, pontosabban jó úton vannak” – fogalmazott, végül köszönetet mondott a tanároknak, családtagoknak és barátoknak, akik támogatták a fiatalokat útjukon. 

Kép
Kós Károly Építőipari , Kreatív Technikum kiállítása az Adyban

Címkék

Ez is érdekelhet

izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.