Ugrás a tartalomra

Jégeső verte el Miskolcot szombaton kora este

Létrehozva
Óriási felhőszakadás csapott le Miskolcra szombaton.

 

Több városi program tervébe is belerondított a Miskolcra lecsapó vihar. Perecesen bányásznapot tartottak, de alig kezdődött el az esemény, az eső a helyi székházba űzte a résztvevőket. Kollégánk a DVTK Stadion mellett tartandó ingyenes koncerten is kinn van, onnan is jelezte, hogy a lezúduló csapadék elől eresz alá kellett menekülniük.

A közösségi médiát is ellepték a jégesővel tarkított esőről készült felvételek.

Eközben a Bükki Csillagdánál:

Kép
bükki csillagda

A HungaroMet szombat délután 4 órai előrejelzése szerint vasárnap is a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható, de kisebb körzetekben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Záporok, zivatarok főként az ország északkeleti, keleti harmadán fordulhatnak elő - nagyobb számban a délutáni, kora esti órákban. A zivatarokat felhőszakadás is kísérheti. A nagy területen élénk, helyenként erős északnyugati szél estére fokozatosan veszít erejéből, és éjszaka, illetve holnap napközben inkább csak a Zemplén térségében valószínű szélélénkülés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 18 fok között változik. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 24 és 31 fok között várható, az Alföldön lesz a legmelegebb.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.