Ugrás a tartalomra

A CineFestről az Oscarra – ezt a filmet nevezte Magyarország

Létrehozva
A Nemes Jeles László rendezte Árva lesz a hivatalos magyar nevezés a 98. Oscar-díj „legjobb nemzetközi film” kategóriájában – jelentette be a Nemzeti Filmintézet.

A döntést az Oscar-nevező bizottság hozta meg, amely 24 egész estés magyar alkotás közül választotta ki a filmet – írta meg a Telex péntek délután.

A Saul fia és a Napszállta Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas rendezője ezúttal saját családja történetéből merített. A film 1957 tavaszán, Budapesten játszódik, a forradalom utáni megtorlások idején. A 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, miközben a fiú abban reménykedik, hogy a háborúban eltűnt apja egyszer visszatér. Egy nap felbukkan egy férfi, aki azt állítja, hogy ő az apa – a fiú azonban nem hajlandó elhinni, és mindent megtesz, hogy megvédje családját az idegentől.

A főszerepet Barabás Bojtorján alakítja, édesanyját Waskovics Andrea játssza, mellettük a francia Grégory Gadebois látható kiemelt szerepben. A forgatókönyvet Nemes Jeles László Clara Royer-rel közösen írta. A film 35 milliméteres nyersanyagra készült, budapesti helyszíneken és az NFI fóti műtermében épített díszletekben.

A film premierje a CineFesten lesz pénteken 18:30-tól, ismétlés szombaton 13:30-tól.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.