Ugrás a tartalomra

A mindennapokban is megvalósuló érdekvédelemért

Létrehozva
A DVTK Stadion VIP termében gyűltek össze pénteken a mozgáskorlátozott emberek érdekvédelmi szervezetei.
Preview Image
Rogosz Péter képgalériája

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete és a Mozgáskorlátozott Emberek Szervezeteinek Országos Szövetsége közösen rendezte meg a találkozót.

Az esemény célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a megyei és régiós szervezetek tapasztalatcseréjére, kapcsolatépítésére és a jövőbeli együttműködések megalapozására.

A rendezvényen Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta: Miskolc városa „elkötelezett az esélyegyenlőség megteremtésének ügyében”.

– Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő emberek életminősége folyamatosan javuljon. Különösen fontos számunkra, hogy az érdekvédelemben tett lépések ne csupán elméletben, hanem a mindennapokban, helyi szinten is működjenek – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Retro Kvaterka Miskolctapolcán
Visszatértek a '80-as évek Miskolctapolcára
MiskolcSzabadidő
Ezúttal retro Kvaterka formájában elevenedtek meg a nyolcvanas évek Miskolctapolcán neonfényekkel, kazettás slágerekkel, régi ízekkel, jelmezekkel és hajnalig tartó bulival.
Jehova tanújaként indult az élete, de keresztény lelkész lett belőle
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgyház
„A nagy dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet.” – Ezzel a mondattal foglalta össze Tóth-Simon Károly, a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet lelkipásztora, evangéliumi közösségének hozzáállását a valláshoz. Nagy utat tett meg a Jehova Tanúitól, amíg idáig eljutott.
Ne maradjon ki ebből!
MiskolcKultúra
Július 3-án már bemutatták, most újra előadják. Augusztus 21-én jön az Így vigad a magyar című operettgála a miskolctapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpadon. A Barlangfürdő után ezzel lesz teljes élmény a nap.
Képgaléria
Élmény Piknik- Csillagfény a Tavon Tapolca
Csillagfényes Élmény Piknik a miskolctapolcai tavon
MiskolcSzabadidő
Szombaton útjára indult a Csillagfény a Tavon új élménysorozat, amely a miskolctapolcai Csónakázó-tavat egy estére egészen más oldaláról mutatta meg.