Az egyházi és világi méltóságok ünnepi köszöntője után, akik útjára indították a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivált szeptember 12-én, péntek este a Zenepalota, Bartók Béla termében, a Tetratónia című koncert hangzott el. Közreműködött: Ács Gyula zeneszerző, Török Tilla Junior Príma-díjas népi előadóművész gyönyörű népviseletben és a nívódíjas Reményi Ede Kamarazenekar.
„Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy egyetemünk zeneművészeti karának életében, a Zenepalotában rendezik meg a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivált. A rendezvénysorozat mottója „A remény zarándokai.” Ebben a furcsa 21. században, amikor háború vesz minket körül, sokkal több hír szól a katasztrófákról, mint arról, amiért egyáltalán érdemes élni, de ez a fesztivál utóbbira emlékeztet minket” – fogalmazott köszöntőjében Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.
Hangsúlyozta, Miskolc sokszínű épített és szellemi örökséget ad a világnak, amelyből sokrétű programot állítottak össze a szervezők az Ars Sacrán, vagyis a szent művészeteken keresztül. Ez országosan is egyedülálló rendezvénnyé nőtte ki magát, ami miatt a szünidő vége ellenére is várjuk a szeptembert. Kiemelte, hogy a programsorozat összefogás eredménye, hiszen létrejöttéhez számos civil szervezet és magánszemély is hozzájárult. Végül köszönetet mondott Várhelyi Krisztina ötletgazdának, akinek a lelkesedése nélkül nem valósult volna meg ez a különleges fesztivál.
Művészetek, fesztiválok városa
„A remény zarándokaiként a remény évében fontos megállnunk a remény szónál. Sok minden van, amiben kell is reménykednünk a szolidaritás és igazságosság jegyében. Az előttünk álló kilenc nap, közel ötszáz fellépővel és ötven programmal azt üzeni, hogy a Bükk városának lakói és közösségei készek arra, hogy a remény útját megtegyék. Kiállítások, koncertek, irodalmi estek, közösségi alkalmak és nyitott templomok várnak” – sorolta Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, aki megnyitotta a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivált.
Hozzátette, hogy ez nemcsak kultúránk gazdagságát mutatja, hanem megerősíti azt az összetartozást is, ami városunk szellemi és kulturális identitásában alapot jelent. Hiszen Miskolc mindig is otthona volt a művészeteknek és fesztiváloknak.
„A művészet alkot, tervez a saját maga tetszésére és közönsége szórakoztatására. A szent művészet pedig ezt az alkotói szándékot emeli még feljebb. A művész és szakrális alkotása önmagán túlmutatva felfelé irányítja a figyelmet. Minden ilyen mű egyetlen üzenete visszhangoz: nem pusztán azt, hogy egy az Isten, hanem, hogy egyedül Övé a dicsőség” – emlékeztetett a polgármester.
Menyhárt Szabolcs, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Miskolci Csoportjának elnöke a szervezők nevében elmondta, hogy a fesztivállal a szent, a vallásos, a keresztény szellemiségű kultúrát ünnepeljük. Továbbá tárt karokkal várják az érdeklődőket, hogy feltárják városunk egyházi, szakrális kincseit.
„Augusztus 20-án a több mint ezer éves keresztény Magyarország születésnapját ünnepeltük. Szent István üzenete nem más, mint, hogy a magyarság és a kereszténység szerves egységet alkot, amely alapvetően határozza meg identitásunkat és nemzetünk megmaradását. A keresztény államiság egyben az európai kultúrába való bekapcsolódást is jelentette. Nem hiszem, hogy az európai kultúra túlélhetné a keresztény hit teljes eltűnését. Ehhez élő kultúrára és hitre van szükségünk, amiben hitünk szerint segíthet az Ars Sacra Fesztivál” – foglalta össze.
„Tanultuk az iskolában a latin mondást, hogy „Inter arma silent Musae, azaz Háborúban hallgatnak a múzsák.” Egy kicsit most ellene dolgozunk ennek a közmondásnak. Miközben szív szorítva hallgatjuk a háborús híreket, egy olyan ünnepre készülünk a szentévben, ami egész Miskolc és a keresztény felekezetek számára is örömet ad a szent szolgálatában” – jelentette ki Juhász Ferenc atya, a Mindszenti templom plébánosa, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynöke. Majd ahhoz hasonlította a fesztivált, amikor egy édesanya énekével álomba ringatja a síró gyermekét.
Kiemelte, hogy a remény zarándokai vagyunk mi magunk is. Zarándokolni pedig mindig céllal indul el az ember. A Miskolci Ars Sacra Fesztivál a remény útját immár harmadszor járja meg. Végül áldást kívánt a fesztivál eseményeire.
„A remény zarándokaként magam is útnak indulok, és nem fogok másra figyelni, csak a célba érkezésre, arra, hogy van egy mennyei hazánk, ahol örök boldogság vár. Amikor zarándokolunk az élet útján, ez a cél lebegjen a szemeink előtt és reménységünk mellé társuljon kitartás” – kívánta a résztvevőknek és a szervezőknek Orosz Atanáz atya, a görögkatolikus Miskolci Egyházmegye püspöke.
Véleménye szerint a mennyei hazából villant fel valamit ez a fesztivál a szent művészeteken keresztül, amikor a remény útján jár. Ugyanakkor vasárnap a városi zarándoklat programelem konkrétan is lehetőséget ad arra, hogy Miskolc több mint negyven templomának érintésével gyalogos zarándokként bejárjuk a várost és a remény üzenetét vigyük el mindenhová.
Nyitott templomok mindenkinek
„Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében” (Zsolt.84,6) Mi hiszünk abban, hogy világunk összetörtsége mögött Isten teljessége van. A kereszténységnek nagyon szép szimbóluma a horgony. A reménységünk az, hogy bár az életünk a felszínen lehet viharos, de belekapaszkodunk abba, ami a túlsó parton vár minket, a mennyek országában. Ma ez lehet a horgonyunk, ez adhat nekünk stabilitást” – mutatott rá Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. „Kívánom, hogy a fesztivál valamennyi alkalmán legyen találkozásunk egymással és Istennel és a szépséggel a művészeti alkotások között” – fűzte hozzá.
„A Magyarországi Evangélikus Egyház idei vezérigéje: „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg. (1Thessz. 5,21). A zempléni terület tartozik hozzám, ahol sok olyan templomunk van, amit csak istentiszteletek alkalmával nyitunk ki. Az érdeklődők pedig sokszor úgy jönnek, hogy elmondják, soha nem látták még belülről a templomot és idegen számukra ez a környezet” – osztotta meg Gerlai Pál, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperese, aki átadta Fabiny Tamásnak az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökének üdvözletét is.
Felhívta a figyelmet rá, hogy az Ars Sacra Fesztivál jó lehetőség azoknak, akik nem szokták meg a templomi környezetet. Ugyanis ilyenkor be lehet jutni a templomokba az istentiszteletek idején kívül is. Ráadásul eközben Isten által ihletet műalkotásokat csodálhatunk és mi is részesülhetünk ebből a szentségből.
Jelen volt még:
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Hollósy András és Matiscsák Éva Miskolc alpolgármesterei, Szolyák Péter a Herman Ottó Múzeum igazgatója, Várhelyi Krisztina a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál főszervezője, az Éltető Lélek Alapítvány alapító tagja, Veres Pál a Nemzeti Pedagógus Kar szakmai vezetője, a város lelkipásztorai és papjai
A III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál szeptember 12-21. között, ingyenesen, mintegy 50 színvonalas művészeti programmal és 500 fellépővel várja minden korosztályból az érdeklődőket, ökumenikus szellemiségben, miskolci és néhány vidéki helyszínen. Az eseménysorozat az Éltető Lélek Alapítvány szervezésében a KÉSZ Miskolci Csoportjával, valamint 17 civil szervezettel közösen és a miskolci önkormányzat támogatásával valósul meg. Fővédnöke Ternyák Csaba egri érsek. További információ a fesztivál programjairól: az Éltető Lélek Alapítvány honlapján és az Ars Sacra Fesztivál Miskolc közösségi oldalán található.