Ugrás a tartalomra

Hollósy András a Miskolc Televízióban: folytatjuk a nagytakarítást ősszel

Létrehozva
A korábbi programokat is nagy siker övezte, így nem volt kérdés, hogy folytatják.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája a tavalyi nagytakarításról

Ahogy arról lapunk tavaly októberben beszámolt, őszi nagytakarítást hirdettek Miskolcon. A többhetes akció során városszerte közel harminc, frekventált közterületet takarítottak ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai, a munkagépek között olyanokat is csatasorba állítva, amilyeneket most először próbáltak ki Miskolcon.

– Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a program során, volt, aki meg is jegyezte, hogy rendszeresebben is jöhetnénk, de ez nyilván kapacitásbeli és anyagi kérdés is. Jó volt tehát a visszhangja az őszi nagytakarításnak – idézte fel Hollósy András alpolgármester, aki a Miskolc Televízió Kilátó című magazinműsorának volt a vendége a héten (a műsor szerdán 18:25-kor, a Miskolc Ma után kezdődik).

A stúdióbeszélgetés alapvetően a galambgyérítésről szólt, de mivel a két téma szorosan összekapcsolódik, így a miskolci nagytakarítási programok is terítékre kerültek az elmúlt egy évből.

Bejelentést is tett Hollósy András: folytatódik, újra megtartják az őszi nagytakarítási programot.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája az egy évvel ezelőtti munkálatokról

– Újra végig fogjuk tehát sikálni a főutcát magasnyomású tisztítógépekkel, és új, innovatív eszközöket is bevonunk majd. Kiemelt figyelmet fordítunk ugyanakkor az illegális hulladék elszállítására is, mert sajnos vannak olyan, elsősorban peremterületek, ahol giga mennyiségű hulladékot raktak le illegálisan. Ezeket szeretnénk megszüntetni – emelte ki az alpolgármester, aki elmondta azt is, hogy mindenszentek és halottak napja közeledtével az összes miskolci temetőt és környékét rendbe teszik.

Hozzátette végül: szeretnék, hogy a miskolciak megosszák velük véleményüket, tapasztalataikat a nagytakarításról, ezeket elsősorban a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. felületeire várják.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?