Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát (OTIO) 35. alkalommal hirdeti meg idén ősszel a Magyar Innovációs Szövetség a Kulturális és Innovációs Minisztériummal, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságával és a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel közösen. A tehetségkutató és tehetséggondozó versenyre középiskolások pályázhatnak műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai és matematikai témákban kutatásokkal, találmányokkal.
A verseny célja, hogy lehetőséget adjon a diákok kreatív, tudományos és innovatív munkáinak bemutatására és fejlesztésére. Az olimpián a részvétel növeli az oktatási intézmények szakmai presztízsét, ismertségét, egyben lehetőséget teremt a diákok tehetségének kibontakoztatására és jövőbeli sikeres pályafutásának megalapozására.
Szűcs Péter a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, az egyetem számára nagyon nagy kitüntetés és megtiszteltetés, hogy az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia észak-magyarországi regionális döntőjének társszervezője és egyben helyszíne lehet idén októberben.
- Úgy gondoljuk, hogy az egyetemünk méltó helyszín lesz, hiszen az észak-magyarországi régió legnagyobb, meghatározó egyetemeként élen járunk, mind a tudományokban, mind az innovációban. Számunkra nagyon fontos a tehetséggondozás, és ezt talán jól mutatja az is, hogy a Miskolc Egyetem jelenleg már két középiskolának a fenntartója. Hozzánk tartozik a Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum és a Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium. Az innováció iránti elkötelezettségünket pedig mutatja az is, hogy elkészült az egyetem új stratégiája 2030-ig, és ennek keretében jelentősen megkívánjuk növelni azokat a bevételeket, amelyek az iparból és a szellemi tulajdon hasznosításából származnak. Ennek keretében létrehoztunk egy InnoME nevű technológiai transzfer céget annak érdekében, hogy felgyorsítsuk azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen a Miskolci Egyetemen született kutatási eredmények, szabadalmak eljutnak cégekhez, vállalatokhoz, és ezáltal az egyetem innováció is még jobban szolgálni tudják a térségnek a felemelkedését – emelte ki az általános rektorhelyettes.
- A Miskolci Egyetem részéről például azzal is tudjuk honorálni a középiskolások számára a részvételt, hogy akik a későbbiekben az egyetemünkre jönnének továbbtanulni, azok a versenyen való indulásért többletpontokat kaphatnak – tette hozzá.
Tóth-Szántai József Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy mindenkinek mást jelent az innováció, számára a jövőt és a jövőről való gondolkodást. Üdvözölte és óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Miskolci Egyetem rendezi meg Észak-Magyarországon, itt a városunkban, az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiák történetében először a regionális döntőt.
- Ez egy óriási elismerés az egyetemnek és nagy büszkeség Miskolc városának. Hálásak vagyunk a lehetőségért, mert Miskolc nagyon elhivatott abban, hogy mindenféle jövőbe mutató technológiának az úttörője legyen - hangsúlyozta.
Külön felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia gyorsan növekvő szerepére. Miskolc az idén aláírt egy megállapodást is annak érdekében, hogy a mesterséges intelligencia minta városa legyen a jövőben.
- A mesterséges intelligencia egy borzasztóan izgalmas és érdekes, a jövőt formáló tudomány, és mi nem csak beszélni szeretnénk róla, hanem azt is megmutatni, hogy mi van a fejünkben, hogy mire gondolunk ezzel kapcsolatban. Szeretném bejelenteni, hogy az első nagy, mesterséges intelligencia konferenciánkat itt rendezzük meg a Miskolci Egyetemen, amelyre sok fontos szövetségesünket, barátunkat és tudományos szakembereket várunk. Ennek a találkozásnak az időpontja október elseje lesz, helyszíne az egyetem könyvtárépülete. Témája a mesterséges intelligencia használata a város szolgálatában – jelentette be a polgármester.
Rámutatott, együtt kell gondolkodni a mesterséges intelligenciáról tudományos szakemberekkel, mérnökökkel, kutatókkal, művészekkel, bölcsészekkel, mert nagyon sok minden kell ahhoz, hogy egy város élhető legyen. Tudnunk kell, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát a város szolgálatába állítani.
Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia kapcsán még hozzátette, ez a verseny arról is szól, hogy a fiatal tehetségeket felfedezzük, de még inkább szól arról, hogy hogyan tudják őket mentorálni és felkészíteni. A város is fogni akarja a kezüket és segíteni őket, amennyire ezt a lehetőségeik engedik.
Deák Csabától, a Magyar Innovációs Szövetség észak-magyarországi képviseletének regionális igazgatójától megtudtuk, hogy az idei lesz a harmincötödik diákolimpia, amelyet először 1991-ben indított útjára a Magyar Innovációs Szövetség. Korábban csak Budapesten volt a verseny, tavaly azonban volt egy teszt a fővároson kívül, egy előfutam Kaposváron, és nagyon sikeres volt. Sokkal jobban szerepeltek azok az országos versenyen, akik előzőleg már felkészültek egy megmérettetésre és nem csak az országos versenyen vettek részt. Ez adta az ötletet arra, hogy csináljanak regionális versenyeket is, és Miskolc azonnal képbe került, mint helyszín.
- Az olimpiára nevezni lehet számítástechnikai, informatikai, matematikai, fizikai, kémiai, biológiai, környezetvédelemi, hulladékgazdálkodási témákkal, vagy a műszaki tudományok területéről nagyon széles spektrumban. Sőt, amit polgármester úr is felvetett, akár olyan témával is, mint az MI a város szolgálatában. Nagy öröm lenne, hogyha ezeken a területeken is látnánk pályaműveket. A Magyar Innovációs Szövetség nem csak a diákokat díjazza majd, hanem a felkészítő tanárokat, mentortanárokat is, és ha kellő súllyal szerepel egy középiskola az országos versenyen, akkor a középiskola is komoly jutalomban részesülhet. Tavaly egymillió forintos díjat kaptak azok a középiskolák, akik legalább három versenyzőt el tudtak juttatni az olimpiára és abból kettő díjazott volt - ismertette.
A diákok négy szekcióban pályázhatnak:
- gépész, villamos-műszaki
- orvos, biológia, kémia
- informatika
- matematika, fizika, környezetvédelem.
Az OTIO észak-magyarországi regionális fordulóját október 21-én a Miskolci Egyetem rendezi meg – ez az első lehetőség arra, hogy a térségből induló versenyzők helyben mutathassák be innovációs projektjeiket. A továbbjutó versenyzők ráadásul mentorálást kapnak a Miskolci Egyetemtől az elképzelésük továbbfejlesztésére, így nagyobb eséllyel indulnak az országos fordulón.
Az OTIO országos döntőjének összdíjazása a regionális versenyen felül meghaladja az 5 millió forintot. Pénzjutalomban részesülhetnek a diákok mellett a felkészítő tanárok és az iskolák is a megadott kritériumok alapján.
Az országos döntősök a helyezésüknek megfelelően felvételi pluszpontokat szerezhetnek a legtöbb magyar felsőoktatási intézménybe, valamint nemzetközi tudományos fórumokon – többek között az Egyesült Államokban és Stockholmban – is képviselhetik Magyarországot.
Az észak-magyarországi regionális válogatóra a nevezés határideje: 2025. október 12., éjfél.
A pályázat elkészítése nagyon egyszerű: az ötletet vagy projekttervet maximum 2 oldalban kell felvázolni és feltölteni egy online nevezési felületre 2025. október 12-én éjfélig.
Részletes információk a Miskolci Egyetem által szervezett regionális válogatóról ITT találhatók.