Ugrás a tartalomra

Városi összefogás indult a diósgyőri tűzkár elszenvedőiért

Létrehozva
A Miskolci Városgazda és a terület képviselője is felajánlotta a segítségét a Kondor Béla utcában kiégett ingatlan lakóinak.
Kép
lakástűz Kondor Béla utca
Fotók: Mocsári László

Tűz ütött ki szeptember 11-én, csütörtök éjjel egy négyemeletes társasház felső emeleti lakásában, Diósgyőrben a Kondor Béla utcában. Az ingatlanban ketten: anya és lánya laknak életvitelszerűen és a tűzeset idején is a lakásban tartózkodtak. Az 53 négyzetméteres lakás lakhatatlanná vált, nappalija teljesen kiégett és két másik szobája is használhatatlan. Az alatta lévő lakás, amiben egy idős hölgy él pedig beázott. A tragédiáról korábban portálunk is hírt adott

A szerencsétlenül járt lakók azóta több segítséget kaptak a környezetükben élőktől és a Miskolci Városgazda, valamint az önkormányzat is felajánlotta támogatását. Most olvasóink tárgyi adományainak is örülnének. Jól jönne nekik egy laptop és egy televízió. Stábunkkal a helyszínen jártunk. 

Elektromos tűz okozta

- A körülményekhez képest jól vagyunk. Nekem egy másodfokú égési sérülés van a lábamon, amit kezeltetek. Próbáljuk magunkat összeszedni, és amit tudunk, intézünk. A lakóközösség, a barátok és Bartha György képviselő úr is nagyon sok mindenben támogat minket – osztotta meg Papp Anita.

Kép
Papp Anita, tűzkáros lakó

Elmondta, hogy az egyik kisebb szobában tartózkodtak a 19 éves lányával, aki szólt, hogy tűz van a lakásban. Amikor átmentek a másik lakószobába, észlelték, hogy ég a televízió, amit pokróccal elkezdtek oltani és lekapcsolták az áramot. 

Legtöbb értékük elégett

- Nagyon gyorsan történt minden, néhány dologra már nem is emlékszem. Azt tudom, hogy az egyik pillanatban megfogtam a TV-t és kidobtam az ablakon. Akkor égett meg a lábam. Közben mi és a szomszéd is hívta a tűzoltókat. Körülbelül tíz perc alatt kiértek a rendőrséggel együtt. Mi akkor már csak fogtuk a táskánkat és elhagytuk a házat – számolt be a lakó. 

Kép
lakástűz Diósgyőrben

Hozzátette, hogy a kiégett lakást teljesen helyre kell állítani, az előszoba, a konyha és a WC pedig erősen kormos, de még valamennyire használható. Lakásbiztosítás van a társasházon és a lakáson is, amit két gyermekkel egyedülálló anyukaként vett a tulajdonos. A lakhatása jelenleg megoldott a tragédiát elszenvedett lakóknak, de legtöbb értékük, hivatalos dokumentumuk és személyes tárgyunk elégett. A megmaradt ruháikat pedig valószínűleg mosodában kell átmosni. 

A város segítségével

Bartha György, a terület önkormányzati képviselője megkereste az érintett lakókat, majd a sajnálatos eset kapcsán felkereste Tóth-Szántai József polgármestert is. 

- Amikor felkerestem, polgármester úr nagyon korrekt volt és segítséget ígért. A Miskolci Városgazda dolgozói fogják kitakarítani a lakást, amit szeretnék nekik megköszönni, mert nagy munka – hangsúlyozta Bartha György, a terület önkormányzati képviselője. - Személy szerint én pedig a képviselői keretem terhére tudom támogatni a tűzkárt elszenvedett lakókat, amit már meg is tettem. Különböző szakembereket kellett hívni, akik majd elvégzik a munkálatokat. Ahol pedig most laknak, ott is szükségük volt segítségre és az ügyek intézésében is tudok segíteni – fejtette ki. 

Kép
Bartha György önkormányzati képviselő

- Polgármester úr kérésére a területi képviselő szervezésében fogjuk kitakarítani a lakást, egy munkacsoportnyi, azaz öt-hat kollégánkkal. A munkatársak előzetes tájékoztatása alapján körülbelül 6-7 köbméteres konténernyi hulladék található az ingatlanban. Viszont csak akkor tudjuk elkezdeni a munkát, amikor a biztosító kárfelmérése már lezajlott – nyilatkozta szerkesztőségünknek Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője. - Nagy valószínűség szerint a napban tudjuk elvégezni a munkálatokat, amelynek során az elégett bútorokat kihordjuk a konténerbe. Ezt követően pedig elszállítjuk – fűzte hozzá. 

Kép
diósgyőri tűz Bialkó Anna
Kollégánk a helyszínen készített fényképet a tűzesetről. Fotó: Bialkó Anna

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.