Ugrás a tartalomra

Gíroszos nyerte az idei Virágos Miskolc pályázatot

Létrehozva
A Széchenyi utcai gyorsétterem különleges, biciklis installációval örvendeztette meg vendégeit és a miskolciakat.
Kép
viragos_belvaros_verseny_20250920_rp-3.jpg
Fotók: Rogosz Péter

Ünnepélyes keretek között adták át szombaton délután a tavasszal meghirdetett Virágos Belváros kihívás díjait. Ahogyan arról annak idején a minap.hu is beszámolt, a pályázatot azzal a céllal hirdette meg az önkormányzat, hogy az üzletek előtti közterületek és teraszok virágba boruljanak, ezáltal még szebb, még élhetőbb legyen a sétálóutca és környezete – emlékeztetett a díjakat átadó Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere.

– Nagyon nagy öröm számomra, hogy itt, Miskolc belvárosában, a Miskolci Pikniken ünnepelhetem önökkel együtt a kreativitást, a közösséget és Miskolc város szeretetét. Úgy gondolom, hogy azzal, hogy ezek a vállalkozók, ezek az üzletek vállalták, hogy a portáljaik elé virágos oázisokat építettek, ezzel mi, miskolciak is nagyon sokat nyertünk, hiszen egy sokkal szebb, és kellemesebb környezetbe tudtunk sétálni. Fontos, hogy ez a pályázat nem csupán a szép növényekről, illatos virágokról szólt, hanem arról is, hogy Miskolcot otthonná tegyük, rendezett legyen a környezetünk – mondta el a városvezető, aki minden vállalkozónak köszönetet mondott a megszépült portálokért.

Kép
Virágos Belváros díjátadó - Matiscsák Éva alpolgármester

Amint kiemelte, jó látni, hogy a helyi cégeknek, vállalkozásoknak fontos Miskolc szépítése. Emlékeztetett, a Szinva terasz melletti szerelmesek hídja felé az Észak-Ferr Kft. támogatásával jöhetett létre a színes esernyős installáció, a Deák teret a Bosch csapatának segítségével sikerült megszépíteni, a Miskolci Soho pedig ugyancsak lokálpatrióta vállalkozóknak köszönheti a létét.

A Virágos Miskolc verseny győztese a Döner King lett, ők annak idején a Pannónia Hotel alatti üzletük díszítésével nyertek. Szepesvári Ági ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, a gyorsétterem közössége nagyon sokat ötletelt majd dolgozott a virágos installáción, így aztán nagyon örültek annak, hogy a miskolciak szavazatukkal őket juttatták az első helyre a kihíváson.

Kép
Virágos Belváros díjátadó, Rogosz

– Mi minden ilyen versenyen elindulunk, mert fontosnak tartjuk a város szépítését, Miskolc az otthonunk. A karácsonyi kirakatversenyre is neveztünk. Nemcsak díj miatt természetesen, a fő célunk a környezetünk szépítése, szeretünk a miskolci embereknek ilyen módon is kedvezni. Hisszük, hogy sokkal jobb egy ilyen virágos teraszra leülni, más élmény ez a vendégeinknek is – tette hozzá.

A megmérettetés két különdíjasa az Édes Anna Nyitott Műhely és Bolt, valamint a Sarokház lett.

Címkék

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.