A többnapos munkálatok ideje alatt félpályás lezárás lesz érvényben, ezért a 3-as autóbuszok közlekedésében késésekre kell számítani. Az útfelújítás előrehaladásáról és az autóbusz forgalmat érintő változásokról folyamatosan tájékoztatjuk utasainkat - közölte szerkesztőségünkkel az MVK Zrt.
Aszfaltozás miatt változik a 3-as busz közlekedése
Létrehozva
Kedden reggel 7 órától útfelújítás kezdődött a Szirma és Martintelep-kertváros közötti útszakaszon.
Ez is érdekelhet
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.