Ugrás a tartalomra

Horgászversennyel és parttakarítással folytatódott a IV. Szinva Örökség Napok

Létrehozva
Ezzel is a Szinva örökségét öregbítik szeptember utolsó hétvégéjén.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériái

Ahogy arról minap beszámoltunk, idén is megtartják a Szinva Örökség Napokat városunkban. A negyedik alkalommal megrendezett programsorozat célja, hogy közelebb hozza a miskolciakhoz a város épített örökségét és kulturális értékeit. Az idei rendezvény a műemlékek jegyében telik.

A Szinva Örökség Napok szombaton a szabadtéri programokkal folytatódik. Délelőtt a Szinva-patak kijelölt szakaszán rendezték meg a III. Szinva Örökség Kupa meghívásos horgászversenyt, amelynek védnökei Tóth-Szántai József polgármester, Fedor Vilmos alapító és Faragó Péter, az Észak-magyarországi Horgász Egyesület elnöke voltak . A versennyel párhuzamosan idén sem maradt el a hagyományos Szinvatakarítás: önkéntesek tisztították meg a patak partját és medrét Serbán Zsolt tisztasági nagykövet vezetésével.

Preview Image

A rendezvény vasárnap este az Avasi Református Templomban zárul. A Miskolci Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenyén Puccini Krizantémok című műve és Mozart A-dúr szimfóniája csendül majd fel Medveczky Szabolcs vezényletével. A közönséget Seres Ildikó színművész is köszönti, míg a koncert előtt ünnepi gondolatait osztja meg Tóth-Szántai József polgármester és Hangóné Birtha Melinda református lelkipásztor.

Valamennyi program ingyenesen látogatható!

További információ ITTolvasható.

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.